Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

A TŐKÉN TÚL - KÖZELÍTÉSEK AZ ÁTMENET ELMÉLETÉHEZ - ELSŐ RÉSZ - AZ ELLENŐRIZHETETLENSÉG ÁRNYA

 

Karikó Sándor

Mi van a tõkén túl?

 

Kép 

(István Mészáros: Beyond Capital. Towards a Theory of Transition. Merlin Press, London, 1995.)

Lámpással kellene keresnünk olyan hazai könyvkiadót, amely az utóbbi években Marxtól vagy közvetlenül Marxról szóló írást merészelt megjelentetni. (Kivételes és pikantérikus eset, hogy a különleges sorsú Bence- és Márkus-könyveket éppen a nagy Marx-temetés idõszakában olvashattuk.) Bizony, a rendszerváltás kábulatában sokan vélték és azóta is vélik úgy, hogy ha egyszer megbukott az (állam) szocializmus, akkor eszmei vezérének, tehát magának Marxnak szintén mennie kell. Manapság divatos lett a "búcsú a baloldaltól" és a "miért nem vagyok már marxista?" gondolkodásmód. De mondhatjuk, legjobb esetben is síri csend veszi körül a marxi életmûvet.

Nem elõször próbálják Marxot halottnak nyilvánítani - ám gondolatai mindig makacsul visszatértek. Klasszikus gondolkodókat nem lehet leváltani (nem úgy, mint a politikusokat, intézetigazgatókat), mivel meglátásaik igazodási és hivatkozási pontként szolgálnak a megismerésben. Egy-egy klasszikus gondolat mindig eleven tud maradni, s a napi politikától független, önálló életet él.

Továbbá figyeljünk oda arra is, hogy a fejlett nyugati demokráciákban (ahová annyira óhajtunk tartozni) folyamatosan jelennek meg Marx-kötetek, illetve Marxról szóló kisebb-nagyobb lélegzetû munkák. Az utóbbi évek termésébõl elég kiemelnünk Konrad Paul Liessmann, Jacques Bidet, Norberto Bobbio, Andrzej Waliczki (angol, német, francia, olasz és lengyel nyelven íródott) munkáit. Megemlíthetjük még Jacques Derrida nevét is, akinek Marxról szóló könyvét viszont dicséretes gyorsasággal le is fordíttatta s meg is jelentette a Jelenkor Kiadó.

Láthatjuk, a nemzetközi filozófiai szakma Marx-recepciója a kilencvenes években sem mutat törést. Viszont az is kiderül az új feldolgozásokból, hogy napjainkban már nem lehet úgy Marxszal foglalkozni, mint 1989 elõtt. A kérdés, melyet ma szükséges és érdemes feltennünk, a következõ. "Miképpen vált a korábbi terjengõs és kritikátlan Marx-imádat ugyancsak terjengõs és kritikátlan Marx-fóbiává? ...S hogy mi tartozik Marxhoz és mi a marxizmushoz?" (Norberto Bobbio: Né con Marx né contro Marx. Róma, 1997. 241.) Hasonlóképpen érdemes elgondolkodnunk Liessmann kiindulópontján: "Marxot nem olvasni ostobaság lenne. ...De a kelet-európai forradalmak nemcsak az embereket, hanem magát Marxot is megszabadítják a marxizmustól. Végre lehet úgy olvasni Marxot, ahogyan egy nem katolikus ember Aquinói Szent Tamást olvassa." (Karl Marx + 1819 + 1989. Man stirbt nur zweimal. Wien, 1992. 8-9.)

A Marx-szakirodalom most ismételten gazdagodott. Megjelent Londonban, a több évtizede Angliában élõ s tanító Mészáros István új és nagyszabású könyve, a "Beyond Capital". A filozófiaprofesszor mûve, tekintélyes terjedelmével (csaknem ezer oldal), fölöttébb gazdag jegyzetapparátusával, briliáns érvelésével, jól áttekinthetõ szerkezetével s könnyed, szinte olvasmányos nyelvezetével impozáns kötet benyomását kelti az olvasóban. S büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy ismételten jelentkezik egy hazánkfia a nemzetközi tudományos és filozófiai életben, akire a "félvilág" felfigyel. A könyv fogadtatása rendkívül hízelgõ. A szép számú, angol nyelvû kritikákból csak kettõt emelnénk ki. "Itt van egy fontos könyv..., melynek minden valamirevaló könyvtár tartozékává kell válnia." (Choice, M. Perelman) "A brit-magyar Mészáros nagyszabású munkája a XX. század végén úgy érzékelteti a marxi filozófiai idõszerû újraállítását, hogy az magához az idõs német-zsidó filozófuséhoz is mérhetõ" (Canadian Dimension, H. Heller).

A "Tõkén túl" címû könyv Mészáros István eddigi életmûvének összefoglalója. Két évtized munkája van benne, s könyve nem véletlenszerûen s pillanatnyi ötletbõl született meg. Hiszen a korábbi, a marxi elidegenedéselméletrõl írott munkája már részben elõlegezi mostani gondolatkörét s törekvését.

A József Attila-verssel ("Õs patkány terjeszt kórt") indító szerzõ jelzi az alaphangot. Merész és makacs munka ez, melyet következetes társadalombírálat és a munkásosztály, általában a megalázott helyzetben lévõ tömegek iránti elkötelezettség és szolidaritás köt össze. Mészáros hangsúlyozza: "A marxizmus jelenlegi válsága többnyire annak a ténynek köszönhetõ, hogy számos képviselõje védekezõ magatartást foglal el." (673.) A védekezõ hadállást - ami ráadásul szégyenlõ magatartással párosult - mindenképpen fel kell adni. Új készségeket és képességeket kívánatos kifejleszteni, legfõképpen az alkotó értelmezéssel és önkritikával párosult eltökéltséget. "Ha alkotó módon közelítünk Marx eredeti elgondolásához, több fontos szempontot figyelembe kell vennünk. Az elsõ arra a követelményre vonatkozik - figyelmeztet Mészáros -, hogy tájékozódjunk Marx munkájának szellemérõl. Hosszú ideje tartó mechanikus hivatkozás után most a Marx elleni kritika vált divatossá, anélkül azonban, hogy pontosan értenénk vagy akárcsak érteni akarnánk az alapvetõ dialektikus összefüggéseket és állításainak módosulásait." (427.) Számára nyilvánvaló, a "szovjet rendszer drámai összeomlása után lehetetlen a szocializmus perspektíváit figyelembe venni a vonatkozó történelmi események radikális felülbírálása nélkül". (Elõszó, XXII.) A szerzõ könyve más helyén ismételten hangsúlyozza, hogy a marxista filozófiának sürgõsen el kell végeznie az átértékelés, az újraértelmezés munkáját (985.). Fontos észrevennünk, hogy a "valóságosan létezõ szovjetrendszernek semmi köze nem volt a szocializmushoz". (Elõszó, XIX.). Mondhatjuk, a "szocializmus el sem kezdõdött, még nem tették meg az elsõ lépéseket a szocialista átalakulás irányába" (982.). Más oldalról meg azt kell megértenünk, hogy változatlanul olyan világban élünk, mely a tõke szigorú fennhatósága alatt áll. És mai világunk "strukturális defektusait és robbanékony antagonizmusát apologetikusan tagadják... mindazok, akik elvárják, hogy elhiggyük: a valóságban nincs más alternatíva, mint a globális kapitalizmus... feltételeinek jámbor elfogadása". (Elõszó, XIV.) A tõkerendszer strukturális elégtelensége nem tûnik el, a belsõ ellentmondások változatlanul fennmaradnak, s így prolongálódik a - jóllehet a korábbiakhoz képest lassúbb, nem földcsuszamlás jellegû - válság. Instabilizálódik világunk. Mészáros négy fõ ellenmondást emel ki:

a) a nemzetközi tõke és a nemzeti államok közötti globális antagonizmust,

b) a tõkés termelés katasztrofális hatását a környezetre (környezetszennyezõdés, a környezeti erõforrások mohó kifosztása),

c) a tõkerendszer alkalmatlanságát a súlyos egyenlõtlenségek felszámolására, miközben a politikai-jogi-ideológiai intézmények s értékrendszerek az egyenlõségrõl szónokolnak,

d) a szabad társadalom teljes foglalkoztatottságának elve és a krónikus munkanélküliség gyakorlata közti ellentétet.

Mészárosnak a tõkerendszer ellentmondásait taglaló sorait olvasva önkéntelenül is eszünkbe jut egy gyökerében más világot képviselõ filozófus hasonló elemzése. Jacques Derridáról van szó, aki 1993-as könyvében a mai világrend tíz csapásáról ír. A francia gondolkodó kiemeli a tõkeglobalizáció okozta gazdasági háborút, a nagyfokú munkanélküliséget, a hajléktalanság nyugtalanító jelenségét, valamint a fegyveripar s fegyverkereskedelem világelsõ pozícióját. Nos, ha két ilyen, egymástól módfelett távol álló bölcselõ a tõkés világrend megítélésében hasonló végeredményre jut, annak minimum el kell gondolkodtatnia bennünket: minden bizonnyal nem a lehetséges világok legtökéletesebbjében élünk. El kell tehát gondolkodnunk arról: mi van a "tõkén" túl. Mészáros könyve legfõképpen arra ösztönzi az olvasót, hogy feltegye a kérdést: mi következik a tõke uralma után. A szerzõ ebbeli szándékát egyaránt értelmezhetjük képletesen és szó szerint. Azaz, mi jöhet a tõke történelmi szerepének betöltése után, más oldalról kérdezve, "A tõke" megírását követõen milyen munkák születtek a marxi életmûben?

Mészáros hitet tesz amellett, hogy a munka tõkének való strukturális alávetettsége megszüntethetõ, hogy a tõke és az élõ munka közötti eddigi viszony megfordítható.

Nyilvánvaló, Mészáros könyvét (koncepcióját, szellemét) többféleképpen fogadhatjuk és értékelhetjük. Akár el is vethetjük, vagy vitathatjuk egyes megállapításait, netán a mû egészét. Egyet azonban biztosan nem tehetünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem olvassuk el (egy fejezet már megjelent a Magyar Filozófiai Szemle 1996/4-5-6-os összevont számában). A magyar filozófiai szakma - gõgbõl, féltékenységbõl, elfogultságból vagy nemtörõdömségbõl - pedig nem tehet úgy, mintha nem született volna meg Mészáros nagyívû összefoglaló munkája.

 

Kép Tartalom:
Tankönyvünkben a globalizációról szóló irodalom leggyakrabban tárgyalt és emlegetett problémái, összefüggései kapcsán választottunk ki olyan elemzéseket, amelyek széles empirikus adatbázis és a szakirodalom ismerete alapján, valamint a tudósi tisztesség követelményeinek aggályos betartásával érvelnek és mérlegelnek. Célunk, hogy a közölt tanulmányok minél hamarabb bekerüljenek a lehető legtágabb szakmai (közgazdasági, szociológiai, történettudományi és politikai) közbeszédbe, miközben pótolják a magyar nyelvű közgazdasági felsőoktatási tankönyvekből hiányzó ismereteket is.

 

 

 

 

Kép Ökológiai szempontból nem tartható fenn az, ahogyan ma az emberiség a Földdel bánik. Korunk ökológiai válsága arra kényszerít bennünket, hogy újragondoljuk, átalakítsuk viszonyunkat a világhoz. Ezzel a társadalmi változással foglalkozik az ökopolitika – nemzetközi összefüggéseivel pedig a globális ökopolitika.

A könyv megközelítése arra a gondolatra épült, hogy jelenleg nem azonosítható egyértelműen az a szereplő vagy az a társadalmi cselekvési mező, amely a globális ökopolitika dimanikáját uralná. A könyv három, nagyjából egyforma súlyú részre tagolódó tárgyalása azt hivatott kifejezni, hogy a globális piacon, a globális politikában és a globális társadalomban egyszerre zajlanak olyan intézményi változások és politikai cselekvések, amelyek az ökopolitika számára meghatározó jelentőségűek.

Boda Zsolt 1969-ben született Budapesten. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát, majd politikatudományi doktorátust (PhD). A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének, valamint a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdaságetikai Központjának munkatársa, a hazai zöld mozgalom aktív résztvevője.