Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

A klímaváltozás a 21. század pestise

 
The Guardian

A liberális napilap ismerteti a University College London kutatóorvosainak a napokban publikált kutatását, amely szerint a közvetkező évtizedekben a globális felmelegedés egyre több emberéletet fog követelni. A klímaváltozás nagy kihívás elé állítja a fejlett országok egészségügyi ellátórendszerét is.

A Föld hőmérsékletének emelkedése rendkívüli egészségügyi kockázatokat jelent - áll a tanulmányban. A klímaváltozásnak közvetlen hatásait már a fejlett világ is megsínyli: a 2003-as hőség becslések szerint 70 000 európai életet követelt. A globális felmelegedés miatt egyre gyakrabban kialakuló hurrikánok, ciklonok, pusztító viharok és áradások áldozatainak számát pedig felbecsülni is lehetetlen. A légkör melegedése ráadásul kedvez a fertőzések terjedésének, egyebek között a már most is évente milliónyi ember életét követelő maláriának. A tanulmány készítői megemlítik, hogy a gyakoribbá váló aszályok miatt elapadó ivóvízforrások és alacsonyabb mezőgazdasági termelés miatt kisebb népvándorlások indulhatnak meg.

A jelentés kiemeli, hogy a felmelegedés miatt jelentősen nőni fognak az egészségügyi ellátórendszer feladatai és kiadásai. Különösen a klímaváltozásért legkevésbé felelős elmaradott országokat fogja sújtani a felmelegedés. A harmadik világ államaiban már most is évente 10 millió gyerek hal meg évente és 800 millió éhezik.

Munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés motorjai

2009.02.20.

 

Kép

 

A nukleáris energia a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés ösztönzője lehet rövidtávon is, és tartósan is. A nukleáris energia az USA gazdaságának kevés határozott pontja közé tartozik. Ez egy megegyezésen alapszik, mivel:

1.    Minden, a klímaváltozással szemben fellépő programnak (és ezek technológiájának) CO2-kibocsátásmentesnek kell lennie, mint a nukleáris energia és a megújítható energiaforrások.
2.     Az USA-nak új alaperőmű-kapacitásra van szüksége.
Munkahelyteremtés már most a nukleáris energia-szektorban
Megkezdődtek az USA nukleáris beruházásai, az elsők az 1970-es évek óta. Ugyan a legkorábbi építkezési munkálatok is csak 2-3 év múlva kezdődnek, az új munkahelyek keletkezése máris megkezdődött. Ugyanis jelentős befektetéseket hajtottak végre és új munkahelyeket hoztak létre azok a cégek, amelyek a nukleáris iparnak nyújtanak felszerelést vagy szolgáltatást.
A NEI (Nuclear Energy Institute) becslése szerint 2008 végére az új atomerőműkkel kapcsolatban a cégek 14.000-15.000 új munkahelyet teremtettek. Ennek anyagi alapja az elmúlt években eszközölt 4 milliárd USD-os befektetés, amelyet további 8 milliárd követ, hogy ezek a cégek az építkezések 2011-2012-es megkezdésekor megfelelő pozícióban legyenek. Az NRC (az amerikai hatóság) jelenleg 17 társaságnak összesen 27 reaktorra szóló kérelmét vizsgálja.
 
1000 MW-ra jutó munkahelyek száma
Atom 500
Szén 220
Földgáz 60
A keletkező új munkahelyek száma jelentősen megnő majd 2011 után, amikor az új létesítések megkezdődnek. Az iparági átlagok szerint 1000 MW termelőkapacitásra a nukleáris iparban 500, a szénerőműkben 220, a gázerőműkben 60 munkahely esik. A létrejövő munkahelyek széles kört ölelnek fel: építőipari, mérnöki, üzemeltetői, stb.
Rövidtávú, középtávú és hosszútávú munkahelyteremtés
A munkahelyek létrehozása három szakaszra bontható:
Előkészítés (2009-2011): Először a telephelyek előkészítését végző cégek vesznek fel alkalmazottakat, illetve a nukleáris létesítményeket ellátó ipari vállalatok és mérnöki irodák bővítik létszámukat. Ezek a munkahelyek jellemzően magasan képzett szakmunkásokat és mérnököket igényelnek.
Létesítés (2011-2016): A kezdeti építkezési munkák 1400-1800 munkahelyet teremtenek közvetlenül, amelyek száma a 2400-as csúcsig megy fel. Ez, ha mind a 26 reaktorlétesítés beindul, 60.000 munkahelyet jelent. A munkák nagyságának illusztrálására álljanak itt a következő számok: 70 km csővezeték, 480 km elektromos vezeték, 66 ezer t acél, 305 ezer m3 beton.
 

 

Kényszertömés
Lenyomnák a torkunkon a mérgező kukoricát

Tálos Lőrinc 2009.01.31.

Az Európai Bizottság két új génmódosított, rovarölő mérget termelő kukoricafajta termesztésének engedélyezését javasolja, és feloldatná a magyar tilalmat. Kérdés jót tesz-e a májunknak, ha úgy nyomják le a torkunkon a génpiszkált tengerit, mint libákén. A természetvédők tiltakoznak.

180 fokos fordulat

 

Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy engedélyezzék két rovarölő mérget termelő génmódosított kukoricafajta termesztését. Továbbá köteleznék Magyarországot, Franciaországot és Görögországot, hogy oldják fel a Mon810-es génmódosított fajtacsoportra vonatkozó, jelenleg érvényben lévő moratóriumot.
Az említett  Bacillus thuringiensis (Bt) toxint termelő, a Monsanto által kifejlesztett génmódosított kukorica hazai termesztési tilalmát 2006 novemberében a magyar Országgyűlés ötpárti konszenzussal elfogadott határozatban erősítette meg, azaz a kormányt a parlament is kötelezi a tilalom melletti kiállásra.
Az új termesztési engedélyekről a tagállamok - a korábbi hírekkel ellentétben - nem jövő héten. hanem március 2-án szavazhatnak majd. A február 6-i ülésen a bizottság a tagállamok szavazási hajlandóságát szeretné felmérni. 
Pár hónapja a környezetvédelmi miniszterek még a génmódosítással kapcsolatos jogszabályok jelentős szigorítását szorgalmazták. Felmerül a gyanú, hogy amögött az új fejlemény mögött, hogy az Európai Bizottság immár a multinacionális biotechnológiai cégek érdekeit részesíti előnyben a tagállamoké helyett, az említett cégek lobbitevékenysége állhat. Magyarországnak - a többi kukoricatermelő európai országgal együtt - a GM moratórium fenntartása az érdeke, e mellett tette le a voksát mind a földművelésügyi mind a zöldtárca.

 

Jönnek a csehszlovákok!

 

A korábban meghozott EU-moratóriumot a biotechnológiában érdekelt Egyesült Államok és néhány más ország megtámadta a Nemzetközi Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO), amely a moratórium feloldását, illetve felülvizsgálatát rendelte el a szabad kereskedelem akadályozására való hivatkozással.
Az Unió tagállamai megosztottak a kérdésben. A kukoricatermelésben élen járó országok, így Franciaország, Görögország, Ausztria, Lengyelország és Magyarország egyértelműen a moratórium mellett áll, az amerikai álláspontot a kukoricát szinte nem is termelő Egyesült Királyság, Hollandia, Svédország és a soros EU-elnök Csehország képviseli. Az ügy pikantériája, hogy a cseh kormánykoalíciónak a Polgári Demokrata Párt (Občanská demokratická strana - ODS) és az "úgy maradt" nevű Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt (Křest'anská a demokratická unie-  Československá strana lidová - KDU-ČSL) mellett tagja a cseh Zöldpárt (Strana zelených -SZ) is.


Meglepő fordulat lenne, ha épp egy olyan ország EU-elnöklete alatt kényszerítenék rá a tagállamokra a GM növények termesztését, ahol a kormánykoalíciónak egy zöld párt is a tagja. Igaz, a cseh kormány elég ingatag, múlt év végén, ez év elején éles kormányátalakítási viták rázták meg a koalíciót. Mirek Topolánek lépéseket tett abba az irányba, hogy eltávolítsa a kabinetből a korrupció gyanújába keveredett és romaellenes kijelentéseiről hírhedt Jiří Čunek kormányfőhelyettest és regionális fejlesztési minisztert, aki nem mellesleg a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnöke. Čunek viszont azt javasolta a kormányfőnek, hogy inkább a szintén kereszténydemokrata Miroslav Kalousek pénzügyminisztert váltsa le, mondván, hogy Kalousek az ODS gazdasági programját képviseli; Topolánek azonban elutasította az indítványt. Végül, miután kiderült, hogy a párt többsége Kalousek mellett áll, Cunek bejelentette, hogy magától távozik a kormányból. Az ellenzéki szociáldemokraták Cseh Szociáldemokrata párt (Česká strana sociálně demokratická - ČSSD) és a Morva- és Csehországi Kommunista Párt (Komunistická strana Čech a Moravy - KSČM) ugyanakkor kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem fogják támogatni a második Topolánek-kormányt. Kérdés, hogy a GMO- tilalom eltörlése mellett elkötelezett jobboldali pártok ebben az ingatag helyzetben mennyire kockáztatnák meg a zöldek kiválását a koalícióból.

 

Csöves Frankenstein

 

Ameddig a GM kukorica mellett többnyire gazdasági szempontok merülnek fel - például a permetezési és vegyszerköltségek megtakaríthatósága, a terméstöbblet, illetve a monokultúrában való termeszthetőség, ellene sokkal több és többféle érv hozható fel.
Így például: kialakulnak a totális gyomirtókkal szemben rezisztens gyomnövényváltozatok vagy a GM kukorica Bt toxinjaival szemben rezisztens moly- és bogárváltozatok.
A szél által terjesztett virágpor a szomszédos, nem GM táblákon is termékenyít, így a hagyományos fajták termelőinek és a biogazdáknak gazdasági kárt okoz. A GMO-mentes termékek könnyebben eladhatók, a hazai agrárexport vásárlói értékelik Magyarország GMO-mentes státuszát, amit ezzel elveszíthetünk.
A már említett Bt-toxint a növény minden sejtje termeli, több ezerszeresét annak, mint amennyi Magyarországon egyszeri permetezés útján engedélyezett, és ez élelmiszerbiztonsági aggályokat vet fel. 
A totális gyomirtók talajra és élővizekre gyakorolt hatásairól sincs elég ismeretünk. Ausztriában végzett egérkísérletek ráadásul kimutatták, hogy a Mon810 kukorica fogyasztása komoly szervi elváltozásokkal járhat, és csökkenti a kísérleti állatok termékenységét is.
További kifogás, hogy a GM kukorica vetőmagját minden évben meg kell vásárolni, nem lehet a tavalyi termés egy részét erre a célra eltenni. Ez a körülmény kiszolgáltatotté teszi a gazdát, hiszen olyan táblán nem GM-növényt termelni, ahol korábban GM állomány termett, nem lehet.
A GM-fajták elterjedése ugyanakkor a hazai növénynemesítők és a hazai vetőmagtermesztés hanyatlásához is vezetne, ami által nem csak az egyes gazdák, de az egész ország kiszolgáltatottá válna.
Hozzá kell tennünk, a GM növények említett pozitív gazdasági tulajdonságai csak egyes termelők szempontjából érvényesülnek, a társadalom szempontjából nem biztos, hogy megmaradnak.

A génpiszkált kukorica gazdasági előnyeit legjobban az ipari jellegű mezőgazdasági termelést folytató nagybirtokok tudják kiaknázni. A monokultúrában való termeszthetőség és az alacsony élőmunka-igény azonban tovább rontaná az ország - különösen a magyar vidék - amúgy is rossz foglalkoztatottsági mutatóit, miközben a termelésükkel remélhető magasabb profit kevesek kezében összpontosulna.
A génpiszkált kukorica termesztése ugyanakkor jó üzlet, hiszen a dömping áron kínált - minőségét tekintve veszélyes hulladék kategóriába tartozó - élelmiszer kiszoríthatja a versenytársakat a piacról, hogy később emelt áron csak a szemetet tudjuk megvenni az élelmiszer-üzletláncok polcairól.

 

 

 

 

Magyarország ellenzi a génmodósított növények engedélyezését
2009. január 23.

A magyar kormánynak egyelőre nincs hivatalos álláspontja az Európai Bizottság (EB) által napokban felvetett két újabb fajta génmódosított (gm) kukorica forgalmazása és termesztése ügyében, a MON810-es „molyrezisztens” gm-kukorica moratóriumát azonban Magyarország továbbra is határozottan fenn kívánja tartani – mondta Rodics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese pénteken.

• Az Európai Bizottság engedélyezné a génmódosítást

Az EB 2009. január 21-i ülésén döntött arról, hogy javasolja két újabb fajta génmódosított kukorica termesztésének engedélyezését. Az Európai Unió (EU) „kormánya” a napokban arról is határozott, hogy az érintett tagállamokban is fel kívánja oldani a MON810-es gm-kukorica moratóriumát. A bizottsági döntést az uniós élelmiszer-biztonsági hatóság azon véleményére alapozták, amely szerint a szóban forgó termékek nem jelentenek veszélyt sem a környezetre, sem az egészségre. Rodics kifejtette: az EU-ban a magát függetlennek nevező Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal feladata a gm-növények kockázatainak vizsgálata. Ez a szervezet fennállása során csak pozitív véleményt fűzött a gm-terményekhez, holott a magyarországi kutatások számos egyértelmű veszélyt is kimutattak.

Hangsúlyozta: a MON810-es, rovarölő mérget termelő kukorica például nagyságrendekkel több rovarölő szert termel, mint amennyi Magyarországon egyszeri permetezés útján engedélyezett. A növény így bizonyíthatóan veszélyt jelent a védett állatfajokra, növeli a környezet terhelését, és csökkenti a talaj termékenységét is. Ausztriában végzett egérkísérletek ráadásul kimutatták, hogy a MON810-es gm-kukorica fogyasztása komoly belső szervi elváltozásokkal járhat, és csökkenti az állatok termékenységét is – fűzte hozzá. A szakember szerint elsősorban amerikai multinacionális cégek lobbijának köszönhető, hogy az EB napirendre vette az újabb gm-kukoricák engedélyeztetését, és a magyarországi moratórium feloldását. Magyarországon 2006 novemberében megerősítették a korábbi, MON810-es gm-kukoricára vonatkozó moratóriumot egy ötpárti konszenzussal elfogadott országgyűlési határozattal. A zöldtárca munkatársa hangsúlyozta: Magyarországnak mindent meg kell tennie a moratórium fenntartása érdekében, amelyhez az Országgyűlés 2006-os határozata mellett egy erős diplomáciai lobbira is szüksége lesz.

(MTI)

 

 

Támogatásunkkal jelenik meg:

Morva Judit fordításában 2009- ben megjelenő könyv részletei 

 

 

  

 Marie-Monique Robin:

Monsanto szerint a világ 

A dioxintól a génmódosításig, vagyis egy multinacionális vállalat, amely jót akar nekünk

 

Kép 

 

 

 

 

 

 

 

TARTALOMJEGYZÉK 

BEVEZETÉS: A Monsanto vállalat 
 
Az ipartörténet nagy szennyező vállalatai


PCB-ék: fehérgalléros bűnözés

  1. Dioxin: a Pentagonnal együttműködő szennyező vállalat
  2. Dioxin: manipulálás és korrupció
  3. Roundup: a nagy beetetés
  4. A szarvasmarha növekedési hormon (1): Az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatalt befolyásolják
  5. A szarvasmarha növekedési hormon (2): Avagy hogyan kell elhallgatatni az ellentmondó hangokat


GMO: a nagy játszma


A génmódosítás felfedezése

  1. Tudósok nyomás alatt
  2. 1995-1999: a Monsanto szövi a szálakat
  3. Az élővilág szabadalmaztatásának kőkemény törvénye
  4. Génmódosított búza: a Monsanto csatát veszít Észak-Amerikában


A Monsanto génmódosított termékei meghódítják a Déli féltekét


Mexikó: a biológiai sokféleség kihasználása

  1. Argentínában a szója az éhséget hozta
  2. Paraguay, Brazília, Argentína: az „Egyesült szója köztársaság”
  3. India: a halálos vetőmag
  4. Hogyan ellenőrzik a multinacionális vállalatok a világ élelmezését


BEFEJEZÉS: Egy gyenge lábakon álló óriás 

 


 

Mezőgazdász szüleimnek,

Joel-nek és Jeannette-nak,

akiktől a föld szeretetét,

vagyis az élet szeretetét kaptam…” 

Bevezetés 

A MONSANTO probléma 

„A Monsantót kellene tanulmányoznia. Jó lenne tudni végre, hogy ki is ez az amerikai multinacionális cég, amelyik szép lassan rátelepszik a vetőmagpiacra, vagyis az egész világ élelmezésére…” Ez a jelenet 2004. decemberében, New Delhi repterén játszódott le, Yudhvir Singh, beszélgető partnerem, a Bharatiya Kisan Union, az egyik húsz millió tagot képviselő észak-indiai paraszt szakszervezet szóvivője. Vele voltam az utolsó két hétben, amikor bejártuk Pendjab-ot és Haryana-t, a két, a „zöld forradalmat” képviselő államot, ahol az indiai búza majdnem teljes mennyiségét termesztik. 

Szükség van a tanulmányra 

     Ebben az időben két dokumentumfilmet forgattam a francia-német Arte tévécsatorna, „Thema” című esti műsora részére, amely „Lenyúljuk a természetet1” címen a biodiverzitás, a biológiai sokféleség kérdését boncolgatta. Az első filmben, „Az élővilág kalózai-ban2”, bemutatom, hogy a génsebészeti technikák megjelenésével, egy valóságos futóverseny alakult ki a gének felfedezésére és visszaélve a szabadalmi jogokkal a biotechnológiai nagyvállalatok minden gátlást levetve megpróbálják kisajátítani és a maguk javára szabadalmaztatni a harmadik világ országainak természeti forrásait. Erre jó példa annak a coloradói farmernak az esete, aki „mint független egyén” sikeresen elismertette szabadalmát, mint amerikai „felfedező”, az egyik sárgaszínű zöldbab fajtára. Ezt a babfajtát már időtlen idők óta termesztik Mexikóban: mint az amerikai licence tulajdonosa jogdíjat követel magának minden mexikói paraszttól, aki termését az USA-ban kívánja eladni. Ehhez hasonló egy amerikai cég, a Monsanto esete is, amelynek sikerült az egyik indiai eredetű búzafajtát szabadalmaztatnia Európában, azt az indiai búzafajtát, amiből a híres „chapatis” (élesztő nélküli indiai kenyér) kenyeret készítik … 

      A másik filmemben, melynek címe „A búza: egy előre megtervezett gyilkosság története?”, az aranyszínű gabona történetét mesélem el. A tízezer évvel ezelőtt kezdődött nemesítés és a mai génmanipulált (GMO) – a génmódosított termékek vezető vállalata a világon a Monsanto – időszak közötti hosszú-hosszú történetet. Eközben egy harmadik dokumentumfilmen is dolgozom az „Arte Riportok” című műsornak, Argentína: az éhség és a szója címmel, amelyben felmérem (kiábrándító eredménnyel) a génmódosított termékek hatását arra az országra, mely eredetileg a tehenek és a tej országa volt. Ma a termőföldek felén génmódosított termékeket termesztenek, a „Roundup Ready” fantázia nevű szójafajtát, melyet a Monsanto fejlesztett ki, és amely ellenáll, a hetvenes évektől a világon legelterjedtebb gyomirtónak, a Roundup-nak… amely szintén a Monsanto terméke3

      Emiatt a három film miatt – melyek kiegészítik egymást, és hasonló kérdéseket feszegetnek, a biotechnológia hatását a világ élelmiszeriparára és ezen túlmenően az emberi tápláléktermelésre – egy év alatt bejártam a világ szinte minden pontját: Európát, az USA-t, Kanadát, Mexikót, Argentínát, Brazíliát, Izraelt, Indiát… S mindenhol beleütköztem a Monsantóba, mely mint az új mezőgazdasági világrend Nagy Testvére, félelmetesen rátelepszik a világra. 

      Ezért azután Yudhvir Singh ajánlása az indiai repülőtérén, valahol megerősítette azt a halvány, de egyre gyakrabban felbukkanó érzésemet, hogy szeretném megismerni ennek az amerikai óriáscégnek a történetét. A céget 1901-ben Saint Louis-ban, Missouri államban alapították, s mára a világon termelt GMO termékek 90%-ának a tulajdonosa, és 2005-re a világ legnagyobb vetőmag cégévé nőtte ki magát. 

      Alig értem haza New Delhiből, rávetettem magam a számítógépemre és kedvenc keresőprogramomba beírtam, hogy „Monsanto”. Több mint hét millió hivatkozást találtam és ebből kibontakozott egy, a viták kereszttűzében álló cég, talán azt is mondhatjuk, hogy a mai ipari társadalom egyik legellentmondásosabb vállalatának képe. Amikor a Monsanto névhez hozzáadjuk a szennyezés kifejezést – amit franciául és angolul is egyformán írnak, pollution – akkor 343 000 hivatkozást találunk… ha az angol és spanyol criminal szóval keresünk, akkor is 165 000 referenciára bukkanunk. A „corruption” szóra 129 000 hivatkozás jön be, míg a „Monsanto falsified scientific data” (Monsanto meghamísította a tudományos adatokat) kifejezésre 115 000 választ találtam… 

      Ezek után, mint minden jó internetező több héten keresztül fenn lógtam a netten, honlapról honlapra vándoroltam, áttanulmányoztam rengeteg már feloldott titkosítású iratot, cikket, tanulmányt és sajtóhírt. Segítségükkel szép türelmesen sikerült a puzzle darabjait begyűjtenem, és összeállt egy, a viták középpontjában álló vállalat képe, amiről persze a Monsanto hivatalos honlapján szó sem esik. Ha a „Monsanto.com” címen a cég nyitóoldalát nézzük meg, akkor azt látjuk, hogy a Monsanto mint „mezőgazdasági cég” határozza meg magát (an agricultural company), missziója, „a gazdák megsegítése a világ minden részén, hogy minél egészségesebb élelmiszert termeljenek, […] miközben a mezőgazdaság okozta környezeti károkat is csökkenteni igyekeznek”. De azt nem mondja el magáról a vállalat, hogy: mielőtt a mezőgazdasággal kezdett volna foglalkozni, azelőtt a XX. század egyik legnagyobb vegyipari cége volt, műanyagok, polisztirén és más szintetikus textil alapanyagok gyártására szakosodott. 

      A „Bemutatkozás/A cég története” fejezet alatt, egy szóval sem említik azokat a nagyon mérgező termékeket, amelyek évtizedeken keresztül a nagy profitokat hozták. Ilyenek a PCB-ék, olyan elektromos transzformátorokban izolálásra használt kémiai vegyületek, melyeket több mint ötven éven keresztül gyártott és amelyet Aroclor fantázianév alatt árultak az USA-ban, Pyraléne név alatt Franciaországban, Clophen név alatt Németországban, és amelyek mérgező hatását egészen a termék betiltásáig, vagyis az 1980 évek elejéig a cég gondosan eltitkolt. De vehetjük a 2,4,5-T dioxin tartalmú, nagyhatású, gyomirtót is, amely az Agent Orange egyik hatóanyaga volt, azé a lombtalanítószeré, amit az amerikai hadsereg a vietnámi háborúban használt, melynek mérgező hatását, meghamisított mérési eredmények kimutatásával titkolt el. De vehetjük a 2,4-D-t is (az Agent Orange másik alkotó elemét), vagy a már betiltott DDT-t, vagy az aszpartamot, aminek ártalmatlansága messze nem bizonyított, vagy a szarvasmarha és tejhozam növekedési hormont (Európában betiltott, az állatok egészségére káros hatása és ezen keresztül, az emberi egészséget fenyegető kockázatok miatt). 

      Csupa az állandósult viták kereszttüzében álló termék, melyek egyszerűen eltűntek a Saint Louis-i cég hivatalos történetéből (kivéve a növekedési hormont, amire még hosszan visszatérek ebben a könyvben). Ha feldolgozzuk a cég belső feljegyzéseit, akkor persze nyilvánvalóvá válik, hogy ez a kétes múlt a mai napig kihat a vállalat tevékenységére, a sok elvesztett per és a sok büntetés rendszeresen megnyirbálja a cég éves nyereségét.

 

Százmillió hektár GMO 

      E felfedezések után egy újabb dokumentumfilm elkészítését javasoltam az Arte-nak, a Monsanto szerint a világ címmel, és ennek a könyvnek a gerincét is ez a tanulmány adta. Úgy gondoltam, hogy elmesélem egy multinacionális vállalat történetét azt keresve, hogy múltja mennyiben magyarázza jelenlegi gyakorlatát és azt, amit magáról állít. Amellett, hogy 17 000 alkalmazottja van, hogy 2007-ben 7,5 milliárd dolláros árbevételt ért el (ebből egy milliárd volt a nyeresége) és negyvenhat országban van jelen, a Monsanto azt állítja magáról, hogy a fenntartható fejlődés szolgálatába állt, melyet a génmódosított termékek forgalmazásával kíván elősegíteni, az ökoszisztémák határainak kitágításával, az egész emberiség jóléte érdekében. 

      A cég 1997-ben elindított, egy nagyon drága, de nagyon eredményes reklámhadjáratot, a Food, Health and Hope (élelmiszer, egészség és remény) szlogennel. Ezzel a kampánnyal sikerült kikényszerítenie, hogy ma a világon egyre nagyobb területeken termesztenek génmódosított termékeket, főleg szóját, kukoricát, gyapotot és repcét. 2007-ben a genetikailag módosított termékeket (csak emlékeztetőül jegyzem meg, hogy 90%-ban a Monsanto által szabadalmazott és kifejlesztett génmódosítások) már százmillió hektárnyi területen termesztettek: ennek több mint a fele az USA-ban (54,6 millió), ezután Argentínában (18 millió), Brazíliában (11,5 millió), Kanadában (6,1 millió) Indiában (3,8 millió), Kínában (3,5 millió), Paraguayban (2 millió) és végül a Dél-afrikai Köztársaságban (1,4 millió) található. Ez a gyors „génmódosított területnövekedés4” – Spanyolország és Románia kivételével – eddig Európát elkerülte. Megjegyzendő, hogy a génmódosított termékek 70%-a a Roundup-ra ellenálló, vagyis a Monsanto vezető gyomirtójára, melyről a cég mindig azt állította, hogy „bio-lebomlású és környezetbarát” (emiatt már kétszer is elítélték, mint azt majd látni fogjuk, megtévesztő reklámozásért), 30%-uk pedig úgy lett génmódosítva hogy a növény egy „Bt” nevű rovarirtó mérget állítson elő. 

      Természetesen, ahogy belekezdtem ebbe a hosszú tanulmányba, felvettem a kapcsolatot a multinacionális cég vezetőivel, hogy interjúsorozatot készíthessek velük. A Saint Louis-i központ a Lyonban dolgozó Yann Fichet agronómushoz irányított, a francia leányvállalat ipari és intézményi kapcsolatok osztályának igazgatójához. 2006. június 20-ára tűzött ki egy találkozót Párizsba, a Palais de Luxembourg (a francia Szenátus székhelye) melletti szállodába, ahol mint maga is beismerte „sok időt” tölt. Hosszan meghallgatott és azt ígérte, hogy továbbítja kérésemet az amerikai központ felé. Három hónap várakozás után, miközben francia partneremre többször is rátelefonáltam, végül közölte velem, hogy kérésemet elutasították. Amikor azután Saint Louis-ban forgattam, felhívtam Christopher Hornert a cég PR főnökét, aki megerősítette, egy 2006. október 9-i telefoninterjúban: „nagyra értékeljük kitartását, hogy interjút kér tőlünk, de bár többször is beszéltünk kéréséről, álláspontunk nem változott. Semmi okunk sincs résztvenni az Ön dokumentum könyvében…

  • Félnek a kérdéseimtől?
  • Nem, nem… nem arról van szó, hogy tudunk-e válaszolni a kérdéseire, hanem arról, hogy nem kívánjuk saját részvételünkkel is erősíteni a készülő dokumentumot, főleg mivel erős a gyanúnk, hogy az nem lesz pozitív irányunkba…”
 

     Az elutasítás ellenére sem mondtam le arról, hogy szót adjak a cégnek, ezért felhasználtam a honlapjain közölt minden adatot, minden elérhető írott és audiovizuális dokumentumot, amelyben a cég vezetői ismertetik véleményüket. A vállalat állítja, hogy a génmódosított termékek jótékony hatását az egész világ megérzi majd: „azok a gazdák, akik a biotechnológiai fejlődés eredményeit felhasználó növényi kultúrákat termesztenek sokkal kevesebb gyomirtót használnak, és így gazdaságosabban termelnek mint a hagyományos kultúrákat termesztő társaik”, lehetett például olvasni a 2005-ös Pledge-ben. A The Pledge (a Fogadalom) a Monsanto etikai chartája, 2000 óta évente rendszeresen megjelenik, és bemutatja a cég vállalt kötelezettségeit és a már elért eredményeket5

     Mezőgazdasági termelők lányaként, érzékeny vagyok azokra a gondokra és bajokra, amelyeken a mezőgazdaság világa megy keresztül amióta csak a világon vagyok vagyis, 1960-an óta, amikor egy Poitou-Charentes-i farmon megszülettem. Ezért nagyon jól el tudom képzelni, hogy a „Fogadalmat” olvasva mit is gondolnak azok gazdák, akik a túlélésükért küzdenek, Európában és másutt is a világon. Ezt a könyvet elsősorban rájuk gondolva és nekik írtam, a föld munkásainak, akik már azt se tudják hova forduljanak kiutat keresve, miközben a globalizáció elszegényíti a vidéket a déli országokban, de a fejlett északon is. A Monsanto találmány megmenti-e az életüket? Tudni akartam az igazságot, de ebben mindannyian érintettek vagyunk, hiszen arról van szó, hogy ki és hogyan termeli majd meg a jövő emberének táplálékát. 

     „A Monsanto segíti a kisparasztokat szerte a világon, hogy termelékenyebben gazdálkodjanak és eljussanak az önellátásra” írják a The Pledge6-ben. Vagy másként fogalmazva: ”Jó hír, hogy már a gyakorlat is bebizonyította, hogy a génmódosított termékek, a hagyományos és a bio-kultúrák egymás mellett élése nem csak lehetséges, de mindenhol a világon probléma nélkül megtörtént7”. És még egy olyan mondat, ami különösen felhívta magára a figyelmemet, mivel a génmódosított termesztés egyik főkérdéséről beszél, vagyis az emberi egészségre ható esetleges kockázatok kérdéséről: „Mindenütt a világon, a fogyasztók az élő példái a biotechnológiai kultúrák veszélytelenségének. A 2003-2004-es években 28 milliárd dollárnyi génmódosított terméket vásároltak, melyeket az amerikai agrárszektor termelt meg8.” Amikor meg akartam győződni ennek a magabiztos kijelentésnek az igazságtartalmáról, azokra a fogyasztókra gondoltam, akik felvilágosult választásukkal képesek befolyásolni a mezőgazdasági termelést és ezen túlmenően a világ folyását. De ennek feltétele, hogy tájékozottak legyenek. Ezért nekik is írom ezt a könyvet. 

     A Monsanto Pledge-ből származó minden idézetem a biotechnológia hívei és ellenfelei közötti viták kulcskérdéseit érintik. A támogatók számára a Monsanto túllépett veszélyes vegyész múltján, és olyan termékeket fejlesztett ki, amelyek képesek megoldani a világon az éhezés gondját és a környezetszennyezés problémáit, azokra az „értékekre” alapozva tevékenységét, amelyeket a 2005-ös Pledge9-ben hirdetett meg: „Tisztesség, nyíltság, párbeszéd és tisztelet”. Az ellenfeleknek viszont minden fogadalom csak porhintés, amely arra szolgál, hogy elfedje a cég hegemóniára törekvő célját, ami veszélyezteti a világ élelmiszerbiztonságát, de az ökológiai egyensúlyt is, és mindez egyenes következménye a cég zavaros vegyipari múltjának, sőt annak egy csúcsteljesítménye. 

     Tehát szerettem volna tisztán látni ez ügyben. Ezért egy kettős eljáráshoz folyamodtam. Első lépésként az interneten dolgoztam éjjel és nappal. Az ebben a könyvben idézet dokumentumok nagy többsége ugyanis elérhető a netten. Elég kikeresni és összefüggéseiben értelmezni ezeket és csak ajánlani tudom az olvasónak is, hiszen lenyűgözően érdekes: minden itt van, senki sem mondhatja hogy nem tudta, főleg nem azok a törvényhozók, akiknek az a feladata, hogy kialakítsák életünk élhető kereteit. De természetesen ez nem volt elég. Ezért újra felvettem a vándorbotomat és bejártam az USA-t, Kanadát, Mexikót, Paraguay-t, Indiát, Vietnámot, Franciaországot és Norvégiát, Olaszországot és Nagy-Britanniát. Mindenütt összevetettem a Monsanto szavait a valóságban tapasztaltakkal, több tucat már előzőleg a netten kiválasztott tanúval beszélgettem. 

     Ugyanis sokan vannak a világ minden részén, akik már felismerték a veszélyt és megkondították a vészharangot, felhívva a figyelmet itt egy hazugságra, ott egy manipulációra, amott pedig emberi tragédiák sorozatára, és ezt nagyon sokszor szakmai és magánéleti nehézségek és ellehetetlenülés ellenére. Mivel – és ezt az olvasók a könyv olvasása közben majd érzékelik – nem könnyű a Monsanto igazságával szemben bemutatni a valóság tényeit, hiszen a vállalat ténylegesen „rá akarja tenni a kezét a vetőmagtermelésre és ezen keresztül a világ élelmiszerellátására”, mint azt Yudhvir Singh 2004-ben mondta. A vállalat 2008-ban már nagyon közel áll e cél eléréséhez. Hacsak az európai gazdák és fogyasztók máshogy nem döntenek, magukkal ragadva a világ többi részét is…


 

I. Az ipartörténet egyik nagy szennyezője 

PCB: a fehérgalléros bűnözés 

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy akárcsak

egy dollár nyereségről is lemondjunk.” 

„Szennyezési levél”

Titkosítás alól feloldott

Monsanto dokumentum

1970. február 16. 

Anniston (Alabama), 2006. október 12. David Baker, egy méter kilencven centis beszélgető társam reszkető kezekkel helyezi be a kazettát a videó lejátszóba: „Ez egy felejthetetlen emlékem, suttogja, miközben a könnyeit törölgeti. Ez volt életem legfontosabb napja, amikor eldöntöttük, hogy visszaszerezzük méltóságunkat, és bepereljük a világ egyik legnagyobb multinacionális cégét, amely mindig semmibe vett minket…” A képernyőn a 2001. augusztus 14-én felvett képek sorát látjuk, Annistonban, Alabama államban. Napsütötte, délutáni fények. Az amatőr filmes, láthatóan izgatott, azt se tudja hova kapjon: mindenfelől özönlenek az afroamerikai családok, csendben, de határozott léptekkel lépnek be a 22. utca kultúrházába. „Ötezren voltak, írta másnap az Anniston Star. A város történetének legnagyobb nagygyűlése volt.” 

Dávid és Góliát esete 

  • „Miért jöttek el? - kérdezi az amatőr újságíró.
  • Mert a férjem és a fiam is rákban halt meg, - magyarázza egy ötvenes asszony.
  • És Ön?
  • A lányom miatt, - mondja egy férfi, és a nyakában ülő kislányra mutat. Agydaganata van... már minden reményünket elvesztettük, hogy a Monsanto fizessen nekünk azért a sok disznóságért, amit az itteni gyára okozott, de ha Johnnie Cochran veszi kezébe az ügyet az egészen más…”
  •  

„Johnnie Cochran”: mindenki csak róla beszélt. A Los Angeles-i sztárügyvéd 1995-ben heteken keresztül szinte megbabonázta az országot, amikor O. James Simpsont, a kiöregedett futballsztárt és újdonsült filmcsillagot védte, akit volt felesége és annak szeretője meggyilkolásával vádoltak. Egy megaper keretében, melyet a televíziós közvetítések igazi médiaeseménnyé változtattak, Simpsont felmentették, és ezt alapvetően ügyvédjének köszönhette. Johnnie Cochran, egy néger rabszolga dédunokája, mindent arra tett fel, hogy ügyfelét rendőri és rasszista eljárás áldozataként mutasson be. Azóta, egészen 2005. márciusi haláláig Johnnie Cochran a fekete amerikaiak hőse volt: „Egy Isten, mondja róla David Baker, ezért amikor sikerült őt meggyőzni, hogy eljöjjön Annistonba, amiről azt se tudta, hogy a világon van, már tudtam, hogy nyert ügyünk van…” 

      „Johnniiiiie!” kiáltják az emberek, amikor az ügyvéd, elegánsan, jól szabott öltönyében fellép a pódiumra. S Johnnie a szinte vallásos csöndben beszélni kezd. Megtalálja a szavakat ezekhez a déli államokban élő kisvárosi emberekhez, akik még jól ismerték az emberi jogi küzdelmek előtti fajüldöző világot. Feleleveníti Rosa Parks – Alabama szülötte – szerepét az USA történelmében, a rasszista megosztottság elleni harcbanXX. Máté evangéliumát idézi: „Amit a legkisebbek valamelyikével tettetek, velem tettétek…”. Majd feleleveníti Dávid és Góliát történetét, kifejezve tiszteletét David Bakernek, aki nélkül ez az esélytelennek indult küzdelem, de még ez a nagygyűlés sem jöhetett volna létre. „Amikor körülnézek a teremben csupa Dávidot látok, mondja egyre lelkesebben. Nem tudom, hogy tisztában vannak-e azzal, milyen erősek… Minden állampolgárnak joga van a szennyezésmentes környezethez, a PCB-mentes környezethez, az ólom- és higanymentes környezethez, ez az Alkotmány egyik alapelve. Lépni kell és Önök lépni fognak a Monsanto által elkövetett igazságtalanság ellen, mert minden elkövetett igazságtalanság veszélyt jelent az igazságra magára. Ami itt történik mindenkinek fontos, mert meg kell akadályozni, hogy az óriás iparvállalatok magánérdeke irányítsa az országot!” 

XX 1955. december elsején Rosa Parks, egy huszonkét éves fekete varrónő, nem engedte át ülőhelyét egy fehér utasnak az Alabama állam, montgomeryi buszjáratán. Martin Luther King mellett, aki bojcottot szervezett a busztársaság ellen, a „polgárjogi mozgalom anyjának” tekintették. 

     „Ámen ! Alleluja !” kiáltja a tömeg, sűrű tapsok közepette. A következő napokban Anniston 18 233 lakosa, köztük 450 súlyosan mozgássérült gyerek, kereste fel az „Összefogás a szennyezés ellen” egyesület, még 1997-ben David Baker által megnyitott kis irodáját, hogy vádat emeljenek és bepereljék a vegyipari óriásvállalatot. A David Baker által már négy évvel korábban megszervezett és benyújtott 3 516 panaszos nevében indított class action (közérdekű kereseti eljárás) peranyaga kibővül az új panaszosokkal. Több mint fél évszázad elfojtott szenvedése után a város fekete lakosságának szinte minden tagja összefogott, és beperelte a föld egyik legnagyobb szennyező cégét. Ezzel az USA történetében sose látott mértékű, 700 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte. 

     Nehéz küzdelem volt, mondta David Baker, meghatottan. De hogy is lehet azt elképzelni, hogy egy vállalat ilyen bűnöző gengszter legyen. Maga ezt érti? Nekem az öcsém halt meg tizenhét évesen tüdő- és agydaganat miatt1, mert a saját kertünk zöldségeit és a városszéli, erősen mérgezett, patak halait ette. A Monsanto egy „árnyvárossá” változtatta Annistont.” 

     A Monsanto múltja 

     Pedig Annistonnak voltak szebb napjai is. Sokáig „mintavárosnak” számított, hiszen az elsők között vezette be a teljes csatornázást, és híresen jók voltak a városi közszolgáltatások. Ez a déli, vasban gazdag kisváros, sokáig az ipari forradalommal megindult fejlődés modellje volt. Hivatalosan 1879-ben alapították, nevét egy gazdag vasolvasztó cég tulajdonosának feleségéről – Annie’s Town, Anna városa – kapta. Az 1882-es Alabamai Alkotmány mint „Alabama gyönyörű városát” említi. A város vezetését egy szorgalmas fehér kisebbség adta, mely az elért profitokat képes volt helyben befektetni, és ezzel kiegyensúlyozott, békés szociális hangulatot teremtett, mely idevonzotta máshonnan is a vállalkozókat, a közeli Birmingham, az állam fővárosa legnagyobb bánatára. Például 1917-ben a Southern Manganese Corporation itt nyitja meg, tüzérségi lövedékeket gyártó üzemét. 1925-ben a gyárat átnevezik Swann Chemical Company-ra, négy évvel később pedig elkezdődik a PCB-ék gyártása, amit kezdetben a „kémia csodájának” hisznek, és ami a Monsanto vagyonát és Anniston nyomorát okozza. 

     A PCB-ék, a poliklórozott bifenilek, a XIX. század végi vegyipari felfedezések sikeres termékei. A nyersolajfinomítás technikai újításai közül, amelyek a születő autóipar számára kerestek felhasználható termékeket, a vegyészeknek sikerült felismerniük egy szénhidrogén, a benzol előnyös tulajdonságait, amit azután széles körben hasznosítanak; mint szerves oldószert a gyógyszeripar, a műanyagipar vagy a festékgyártás különböző vegyi folyamataiban. A gyorsan fejlődő vegyipar laboratóriumaiban kísérletképpen klórral vegyítették és felfedezték a kémiailag is stabil és hőálló új vegyületcsoportot. Így születtek meg a PCB-ék, amelyek több mint ötven éven keresztül diadalmenetben terjedtek el a Földön: hűtőfolyadékként használták az elektromos és hidraulikus ipari berendezésekben, transzformátorokban, még szélesebb körben került felhasználásra, mint kenőanyag, vagy például műanyagok, festékek, tinták, papírok gyártása során.  

     1935-ben a Swann Chemical Company-t felvásárolja egy Missouri államban, Saint Louis-ban székelő egyre sikeresebb cég: a Monsanto Chemical Company. John Francis Queen, egy autodidakta vegyész alapította 1901-ben, aki szintén feleségének Olga Mendez Monsantónak akart hódolni, amikor róla nevezete el az új vállalatot. A cégalapítást egy ötezer dolláros magánkölcsönből finanszírozta. Kezdetben szacharint gyártott, az első mesterséges édesítőszert. Egy kizárólagos értékesítési szerződés keretében a szintén pályája felfelé ívelő szakaszában lévő georgiai vállalatnak a Coca Colának ad el. Hamarosan vaníliát és koffeint is szállít, majd belekezd az aszpirin termelésbe, melyből az USA legnagyobb szállítója lesz egészen az 1980-as évekig. Először 1918-ban sikerül felvásárolnia egy külső, illinois-i céget, mely kénsavat gyárt. 

     Ez a felvásárlás hozza el a fordulatot a vállalat életében. Az ipari alapanyaggyártás válik a főtevékenységé és felvásárol egyre több vegyipari céget az USA-ban, de Ausztráliában is. Majd 1929-ben bevezetik a New York-i tőzsdére, pont egy hónappal a Wall Street-i összeomlás előtt, melyet a Saint Louis-i cég túlélt és új névén, mint Monsanto Chemical Company működött tovább. Az 1940-es években már a világ egyik legnagyobb vállalata a gumigyártásban, majd a műanyagiparban és a szintetikus alapanyagok gyártásában, mint a polisztirén, de a foszfátgyártásban is kiemelkedő méretű céggé nőtte ki magát. Mindeközben egy szabadalomnak köszönhetően megerősítette monopol helyzetét a nemzetközi piacon a PCB-ék gyártásában. Gyára van az Egyesült Királyságban is. A PCB-éket licence szerződéssel értékesíti szerte a világon: az USA-ban és Angliában „Aroclor”, Franciaországban „Pyraléne”, Németországban „Clophen”, Japánban „Kanechlor” néven ismerik és terjesztik.  

     „Így vált Anniston az USA legszennyezettebb városává” magyarázza David Baker, miközben autóba szállunk, hogy körbenézzünk a városban. A központ a Nobles úttat jelenti, mely a 60-as években a város lakosainak büszkesége volt szép boltjaival és két mozijával – mára már minden bezárt. Az „eastern side-on”, a keleti oldalon csinos kis villák sorát találjuk, ahol hagyományosan a fehér kisebbség lakik. A vasút másik oldalán, a „western side-on”, a nyugati oldalon, a város szegényei, többségükben feketék zsúfolódnak össze, tulajdonképpen az ipari negyed közepén. Itt született ötvenöt éve David Baker. 

     Belépünk abba a városrészbe, amit teljes joggal neveznek „árnyvárosnak”. „Ezek az épületek mind üresek, mutatja az út két oldalán a lepusztult, sokszor teljesen romos faházakat. A lakók végül is elköltöztek, mert a veteményes is és az ivóvíz is erősen szennyezett.” Váratlanul egy kis kanyargós utca végén felbukkan egy széles út, utcatáblával: „Monsanto út”. A gyártelepet öleli körül, ahol 1971-ig a PCB-éket gyártották. Drótkerítés veszi körül, jelenleg a Solutia (Applied Chemistry Creative Solutions) tulajdona: egy „független” vállalat, szintén Saint Louis-i központtal. A Monsanto 1997-ben adta el vegyipari részlegét, egy olyan trükkös eladással, ami a cég specialitása, és melynek célja pont az volt, hogy megvédje a Monsantót annistoni felelőtlenségének következményeitől, a már vészesen közelgő jogi viharoktól. 

     „Nem vagyunk naivak, morogja David Baker, Solutia vagy Monsanto nekünk egyre megy…. Nézze! Ez itt a Snow Creek csatorna, ide öntötte ki a Monsanto, több mint negyven éven keresztül a szennyvizet. A gyár területéről indult, áthaladt a városon, majd beletorkollott a helyi patakba ott a saroknál. A vize mérgezett volt. A Monsanto pontosan tudta, de sose szólt róla…” 

     Egy, az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (Environmental Protection Agency – EPA – ebben a könyvben még sokszor szóba kerül majd) 2005. márciusi, már feloldott titkosítású tanulmánya szerint, 308 000 tonna PCB-ét gyártottak Annistonban 1929 és 19712 között. Ebből 27 tonna került a levegőbe, miközben a forró PCB-éket különböző tartályokba öntötték át, 810 tonna került ki a különböző csatornákba, mint például a Snow Creek-be (berendezések tisztításakor) és 32 000 tonna fertőzött hulladékot szabad ég alatti tárolókban helyeztek el, általában az üzem területén, vagyis a feketék lakta városrész szívében. 

     500 000 oldal titkos dokumentum 

     Miközben elkezdjük gyalog körbejárni a telepet, ránk dudál és megáll mellettünk egy halottas kocsi. „William tiszteletes, mutatja be David Baker, az annistoni temetkezési vállalkozás vezetője. A nagybátyjától örökölte, aki nemrég halt meg egy, a PCB mérgezésre jellemző nagyon ritka rákfajtában.

  • Sajnos nincs egyedül, - mondja William tiszteletes: idén legalább száz embert temettem el, akik rákban haltak meg, sok húsz és negyven közötti fiatalt is…
  • A nagybátyjától tudtam meg, hogy milyen szörnyű helyzetben vagyunk mindannyian, - mondja David Baker. Hosszú éveken keresztül, érthetetlen sorscsapásként fogadtuk családtagjaink halálát …”
 

     Amikor tizenhét éves öccse, Terry összeesett a családi ház kapuja előtt, David Baker New York-ban élt, ahol az Amerikai Önkormányzati és Városi Alkalmazottak Szövetségénél dolgozott. 1995-ben huszonöt év hűséges munkaviszony után úgy döntött, hogy „haza” költözik, ahol szakszervezeti vezetői múltja és gyakorlata hamarosan hasznára lesz. A véletlen úgy hozta, hogy a Monsantónál talált munkát, akik akkor „környezetvédelmi technikusokat” kerestek, az ipartelep megtisztítására. „Ez az 1990-es évek közepén volt, mondja, akkor még nem is tudtuk milyen kockázatot vállalunk, de a vállalat szép csöndben már elkezdte megtisztítani a területet. Én akkor hallottam először a PCB-ékről és ekkor kezdett gyanússá válni valami…” 

     Ugyanebben az időben egy tiszavirág-életű amerikai szenátor, Donald Stewart, ügyvédi irodát nyit Annistonban. Itt keresi fel őt a western side-i városrész egyik fekete lakosa és elhívja Mars Hillre a baptista templomba, mely pont szembe van a PCB üzemmel. Hívei körében, a tiszteletes úr beszámol a Monsanto ajánlatot tett a templom és még néhány környező magánház megvásárlására. Az ügyvéd érzékeli, hogy itt valami nincs rendben és elvállalja az egyházközség képviseletét. „A valóságban, mondja David Baker, a Monsanto szerette volna kiüríteni maga körül a terepet, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie a tulajdonosoknak, mivel érezte, hogy előbb vagy utóbb, de kitudódik a súlyos környezetszennyezés.” 

     Mindenesetre, Annistonban az emberek elkezdnek beszélni. A volt New York-i szakszervezetis megszervezte az első összejövetelt a Tombstone William temetkezési vállalat épületében, a jelenlegi tiszteletes nagybátyjánál, amelyen úgy ötvenen vesznek részt. A megbeszélés késő éjszakáig elhúzódik, felemlegetik a halottakat, és a családok betegeit, köztük a sok kisgyereket, a vetélések gyakoriságát, a gyerekek iskolai nehézségeit, amelyre akkor még nem tudnak orvosi magyarázatot adni. Ezen az összejövetelen döntik el, hogy egyesületet alapítanak, „Közösség a szennyeződés ellen” névvel, melyet David Baker képvisel. 

     Időközben a Mars Hill-i templom ügye rendeződni látszik: a Monsanto egy megegyezéses megoldást javasol, és egymillió dollárt tesz le az asztalra. Az egyházközség egyik megbeszélésen Donald Stewart, az ügyvéd felfigyel arra, hogy az egyházközség több tagját is megkörnyékezte vételi ajánlattal a Monsanto képviselője, ha cserébe írásban lemondanak bármilyen későbbi a környezetszennyezéssel kapcsolatos jogi eljárás megindításáról. Ebből az ügyvéd arra következtet, hogy nagy lesz a tét. Egy közérdekű kereset elindítását javasolja. David Baker egyesületének az lenne a feladata, hogy összegyűjtse a panaszosokat, Donald Stewart az ügyvéd, számukat úgy 3 500-ban maximálta. 

     Az ügyvéd érezte, hogy élete nagy ügye fekszik előtte, de azt is, hogy ez egy hosszú és költséges eljárás lesz. Hogy a költségeket megossza, úgy dönt, hogy kapcsolatba lép a New York-i Kasowitz és Benson ügyvédi irodával, akik arról híresek, hogy a dohányipar cégei ellen indítottak pereket. Végül a közérdekű kereseti eljárás több mint hét évig elhúzódik, tizenöt millió dollárba kerül, csak az ügyvédi költségek időnként havi 500 000 dollárra rúgnak. Első lépésben megszervezik, hogy a 3 500 felperestől vér- és zsírszövetmintát vegyenek, és megmérik a PCB koncentrációt. Ezekre a vizsgálatokra csak szakosított laboratóriumok képesek és egyénenként ezer dollárba kerülnek… 

     Miközben a per – „Abernathy v. Monsanto” néven – lassan megszerveződik, Donald Stewart, az ügyvéd eget s földet megmozgat, hogy hozzájusson a Saint Louis-i vállalat dokumentumaihoz, melyek bizonyítanák, hogy a vállalat tudta hogy a PCB mérgező. E nélkül a bizonyító erejű dokumentum nélkül nehéz lesz nyerni, mert a cég azzal védekezhet, hogy nem tudott a PCB-ék mérgező hatásáról. Érzéseire hagyatkozva úgy gondolja, hogy egy multinacionális cég, ahol egy csomó tudományos ember dolgozik, akik fegyelmezettek és rendszerben gondolkoznak, csakis bürokratikus, hierarchikus rendben működhet, ahol a dokumentumok rendszerezése fegyelmezetten megtörténik. A legkisebb eseménynek, a legkevésbé fontos döntésnek is írásban kell megtörténnie, az irattározási rendet szigorúan betartják, hiszen a vállalatvezetés ezen keresztül ellenőrzi a döntési folyamatokat, így viszont mindennek nyoma kell hogy maradjon. Lelkiismeretesen áttanulmányozza tehát a Monsanto vezetőinek nyilatkozatait és szerencséjére egy aranybányára bukkan: a cég egyik jogásza szerint „egy hegynyi dokumentumot” letétbe helyeztek a Monsanto New York-i tanácsadó cégének könyvtárába. Állítólag úgy 500 000 oldalnyi anyagot, amelyek ezek után persze eltűntek a Saint Louis-i irodából… 

     Donald Stewart betekintési engedélyt kér, amit megtagadnak tőle, arra hivatkozva, hogy védett iratokról van szó, ezt az USA-ban „work product doctrine-nak” hívják: 1947-ben vezették be, az amerikai polgári jog egyik sajátossága, mely szerint egy ügyvédnek joga van a per kezdetéig zárolni azokat az iratokat, amelyeket a perben ellene lehetne felhasználni. Stewart Joel Laird bíróhoz, a Calhoun County-i bíróság bírájához fellebbez, aki az Abernathy v. Monsanto pert készíti elő: egy perdöntő határozat értelmében a bíró kötelezi a Monsantót, hogy megnyissa a vállalat irattárát. 

     A Monsanto tudta, de titkolta 

     A „hegynyi adat” azóta fenn van az interneten, egy civil szervezet, a Környezetvédelmi Munkacsoport3 honlapján, melynek vezetője Ken Cook, akivel 2006. júliusában, washingtoni irodájában találkozom. Előtte, éjszakákon keresztül, szó szerint belemerültem a belső feljegyzések, levelek és elemzések tengerébe, melyeket a cég dolgozói évtizedeken keresztül készítettek, alapos, mondhatni kaffkai alapossággal és hidegvérrel.

     

     Az igazat megvallva van valami, amit még ma sem értek igazán, és ami az egész előkészítő munka ideje alatt végig foglalkoztatott: hogy lehet az, hogy olyan emberek, mint én magam is vagyok, képesek tudatosan megmérgezni ügyfeleiket és környezetüket, anélkül hogy egy percig is elképzelnék, hogy ők maguk vagy gyerekeik is hanyagságuk (hogy egy igazán gyenge kifejezést használjak) áldozatává válhatnak? Még csak nem is beszélek erkölcsről vagy etikáról, elvont fogalmakról melyek távol állnak a kapitalizmus logikájától. Csak a túlélési ösztönről beszélek: a Monsanto vezetőiben még túlélési ösztön sincs? 

     „Egy olyan vállalat, mint a Monsanto egy, önmagába zárt, elkülönült világ, magyarázza Ken Cook, aki bevallja, hogy hasonló kérdések őt is foglalkoztatták. A mindenáron való nyereség utáni hajsza, érzésteleníti a szellemet, a gondolatokat melyek kizárólag egy cél felé nyomulnak előre: pénzt keresni.” Megmutat egy iratot, amely már önmagában is bemutatja, hogyan is működik ez a logika. A címe: „Szennyezési levél”, 1970. február 16-i dátummal. A feljegyzést egy bizonyos Saint Louis-ban dolgozó N.Y. Johnson készítette a kereskedelmi osztályon dolgozó munkatársak részére, azt magyarázva el, hogyan kell válaszolniuk azoknak az ügyfeleknek, akik az akkoriban nyilvánosságra került, a PCB-ék veszélyességéről szóló hírekkel kapcsolatban tennének fel kérdéseket: „Itt egy sor kérdés-felelet listát állítottunk össze, az ügyfelektől várható kérdésekkel, akik megkapták levelünket az Aroclorról és a PCB-ékről. Szóban nyugodtan válaszolhatnak, de semmilyen körülmények között se adjanak írásos választ. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy akárcsak egy dollár nyereségről is lemondjunk.” 

     Ami egyszerűen elképesztő az az, hogy a Monsanto már 1937-ben is tudta, hogy a PCB-éknek komoly egészségkárosító hatása lehet. De a vállalat úgy tett, mintha semmit sem tudna, egészen 1977-ig, amikor is véglegesen betiltották a terméket, és ezért leállította az Illinois-i Sauget-ban üzemelő Krummrich-i gyárát (a Monsanto második, PCB-éket előállító, Saint Louis keleti külvárosában található gyára). 

     1937-ben dr. Emett Kellyt, a Monsanto egészségügyi osztályának vezetőjét meghívták egy a harvardi egyetemen tartott megbeszélésre, melyen résztvesznek a PCB-ék felhasználói is, mint a Halovax, a General Electric és az Egészségügyi Minisztérium képviselői. A híres harvardi intézmény egyik tudományos munkatársa, Cecil K. Drinker mutatja be a Halovax felkérésére készített tanulmányának eredményét: egy évvel előbb, a vállalat három munkása meghalt PCB gázok belégzése után és többen megbetegedtek egy olyan addig ismeretlen, erősen csúfító bőrbetegségben, melyet hamarosan „chloracné-nak” neveztek el. A következő fejezetben kitérek majd erre a súlyos betegségre, amely a dioxin mérgezés egyik jellemzője, és az egész testet elborító gennyes kiütésekkel jár, melyek több éven keresztül, esetleg örökre megmaradnak. 

     A baleset után a Halovax vezetői megijedtek és felkérték Cecil Drinkert, hogy végezzen patkánykísérleteket a PCB-ék hatásáról. Az eredményt a Journal of Industrial Hygiene and Toxicoloy-ban publikálta, és megfellebbezhetetlen volt: a kísérleti alanyokon súlyos májkárosodás nyomait észlelte. Egy szűkszavú megállapítást olvashatunk a Monsanto 1937. október 11-i belső feljegyzésében: „Aroclor gáznak való tartós kitettség esetén az állatokon végzett kísérletek, az egész szervezetre toxikus hatást mutatnak. Az Aroclor folyadék formában és ismétlődő kontaktus esetén bőrgyulladás típusú kiütéseket okozhat.” 

     Tizenhét évvel később, a chloracné-ról készített belső feljegyzés technikai részletességétől a hideg futkos az ember hátán: „az egyik Aroclort felhasználó üzemünkben hét munkáson jelentkeztek a chloracné tünetei” írja a Monsanto egyik középvezetője, aki minden meghatottság nélkül megállapítja: „a levegőben mért PCB koncentráció adatai szerint csak elhanyagolható mennyiségű szennyeződés volt jelen: úgy tűnik, hogy a kismennyiségű, de ismétlődő expozíció sem ártalmatlan.” 

     1963. február 14-én a Hexagon Laboratories, a Monsanto egy másik ügyfelének termelési vezetője ír Saint Louis-ba dr. Kellynek: „Hivatkozva telefonbeszélgetésünkre, megerősítem, hogy gyárunk két munkása, akik az egyik vezeték meghibásodása alkalmából az Aroclor 1248 gázzal kerültek kapcsolatba, májgyulladás tüneteit mutatják, mint azt Ön előre jelezte és kórházi kezelésre szorulnak. […] Véleményem szerint a használati utasításnak tartalmaznia kellene termékük veszélyességének pontos ismertetését.” 

     A Saint Louis-i cég nem csak hogy nem követte ügyfele ajánlását, de fordítva, ellenállt amikor 1958-ban egy törvény megszigorította a mérgező anyagok felhasználási előírását: „Minden vágyunk, hogy betartsuk a szükséges szabályokat, de csak a legszükségesebb minimális szinten, nem kiadva olyan részletező információkat, amelyek hátrányosan érintenék kereskedelmi helyzetünket a szintetikus hidraulikus folyadékok piacán.” Na ez tiszta beszéd.  

     Időnként az ügyfelek sürgető kérdéseire válaszolva a Monsanto vezetői belegabalyodnak saját virágnyelvű magyarázataikba, amin még mosolyoghatnánk is, ha elfelejtenénk az ügy jelentőségét. Így például 1960 augusztusában, egy bizonyos M. Facini, egy chicagói kompresszor gyár vezetője, amiatt aggódik, hogy a PCB tartalmú szennyvíz milyen hatással lehet a folyókra: „Azt mondanám, hogy ha egy kismennyiségű szennyeződés véletlenszerűen a folyókba kerül, annak valószínűleg nem lenne komoly károsító hatása, válaszolja neki a Monsanto egyik az egészségügyi osztályon dolgozó kádere. Ezzel szemben nagy mennyiség esetén valószínűleg kimutatható károsodást észlelnének…” A válasz nem sok hasznos információt tartalmaz. 

     Az évek során azért a hang megváltozik, valószínűleg, mivel egyre fenyegetőbben merül fel az ügyfelek által indított perek lehetősége: 1965-ben az egyik belső feljegyzésben beszámolnak egy elektromos motorokhoz hűtőfolyadékként használt Aroclor 1242-öt felhasználó üzem egyik vezetőjével történt telefonbeszélgetésről. Láthatólag a termelési vezető arról számolt be, hogy előfordul, hogy a gyár padlózatát elönti a forró PCB. Válasz: „Egyértelmű választ adtam és megmondtam neki, hogy ennek azonnal véget kell vetnie, még mielőtt megölne valakit a máj- és vesekárosodás …” 

     „Bűnözői viselkedés” 

     A terepről befutó egyre ijesztőbb hírek hatására előfordul (ritkán), hogy az általános mozdulatlanságot valaki megszegi, mint például dr. J. W. Barrett, a Monsanto egyik Londonban dolgozó tudományos munkatársa. 1955-ben egy tanulmány elkészítését, az Aroclor mérgezés pontos feltérképezését javasolja: „Nem tudom milyen hasznot vársz egy újabb tanulmánytól”, válaszol neki elég szárazon dr. Kelly…. Az egészségügyi osztály vezetője, két évvel később, ugyanezzel a magabiztossággal véleményezi, a haditengerészet által végzett kísérletek eredményét. A haditengerészet azért végzett saját kísérleteket, mivel a tengeralattjárókon PCB hatóanyagú Pydraul 150 hidraulikus folyadékot használtak: „A kísérletben a bőrfelületi alkalmazást vizsgálták és minden kísérleti nyuluk elpusztult. A haditengerészet döntése értelmében, mérgező hatásuk miatt, ezentúl egyik termékünket sem fogják használni. Döntésüket nem sikerült megváltoztatnunk.” 

     Ezeknek az iratoknak az olvasása után megdöbbentő, hogy mennyire nem változtattak a vállalat eredeti céljain. Lelkiismeretesen összegyűjtötték az egyre ijesztőbb adatokat, majd az egészet gondosan egy fiókba zárták, és csak az eladási és értékesítési adatokra figyeltek: „2,5 millió font évente” (tehát több mint 1 000 tonna), írja nagy büszkén az egyik feljegyzés szerzője, 1952-ben. Időnként álmodozni lenne kedvünk egy esetleges célváltozásról. 

     Így például 1966. november 2-án, megérkezik Saint Louis-ba egy, a Monsanto által megrendelt tanulmány, amit Denzel Ferguson biológus, a Mississippii Egyetem professzora készített. Csapata huszonöt, hálóba fogott halat mártott be a Snow Creek csatornába, ahová az üzemi szennyvizet öntötték, és amely mint már láttuk, átszeli Anniston városát. „Minden halunk elvesztette egyensúlyérzékét, vért hányt és három és fél percen belül elpusztult” állapítja meg a tudós, és mint írja a csatorna egyes szakaszain a vízszennyezettség olyan mértékű, hogy amikor a kísérletben háromszázszoros hígítást alkalmaztak, akkor is „elpusztult minden halunk”. Két ajánlás következik: „Ezentúl ne öntsenek a csatornába tisztítatlan szennyvizet!” „A csatornát meg kell tisztítani! Majd következik a végső ajánlás: „Várható, hogy a jövőben a Snow Creek miatt jogi problémákkal kell a vállalatnak szembenéznie. A szennyezés biológiai hatásának pontos ismerete, segítheti a Monsantót, hogy megvédje magát a különböző támadásoktól…” 

     Ugyanennek a hónapnak a végén a Monsanto európai részlegének brüsszeli irodája levelet kapott egy stockholmi ügyfelüktől, aki beszámolt egy tudományos megbeszélésen elhangzottakról, ahol a svéd Soren Jensen kutató vizsgálati eredményeit ismertették. A The New Scientist4 hasábjain megjelent cikk nagy felháborodást váltott ki Svédországban: az emberi vérben fellelhető DDT maradványokat vizsgálva dr. Jensen véletlenül egy újabb mérgező anyagra bukkant, amelyről kiderült, hogy az a PCB. A történet érdekessége, hogy a DDT, egy erős gyomirtó melyet Svájcban fedeztek fel 1939-ben, szintén klór alapú vegyi termék, amit a Monsanto is forgalmazott, egészen az 1970-es évek elejéig, amíg véglegesen be nem tiltották, éppen az emberi egészségre káros hatása miatt. Mindenestre dr. Jensen kimutatja, hogy – miközben Svédországban nem is gyártják – a PCB-ék már erősen beszennyezték a környezetet: nagy mennyiséget talált a parti vizekben halászott lazacokban de még… saját családtagjainak a hajában is (három és hat éves gyereke és főleg felesége és újszülött, öthónapos kisbabája hajában, aki az anyatejjel fertőződött meg). Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a PCB-ék felgyülemlenek a szervezetben és a tápláléklánc minden állomásán, tehát az állatok és az emlősök szerveiben és zsírszöveteiben is és legalább olyan mérgezőek, mint a DDT”. 

     Mindezek ellenére a Monsanto vezetése nem változtat álláspontján: egy évvel később 2,9 millió dollár új hitelt szavaznak meg az Aroclor termékcsalád további fejlesztésére az annistoni és a sauget-i üzemekben. „A vállalat felelőtlensége hátborzongató, mondja Ken Cook. Minden adat a kezükben van, és nem tesznek semmit. Ezért mondom azt, hogy ez egy „bűnözői viselkedés.” És tényleg, az annistoni üzemben még munkavédelmi óvintézkedést sem hoznak: „a termékkel közvetlen kapcsolatban dolgozók nem kapnak munkaruhát, írják egy 1955-ös iratban. A háború előtt még volt védőruha, de ezt a gyakorlatot megszüntették.” Az egyetlen munkavédelmi felhívás: „az Aroclort gyártó üzemcsarnokban étkezni tilos”… 

     Közben majdnem titokban a cég begyűjti az adatokat, amelyeket húsz évvel később majd felhasználnak ellene: „a PCB-ékkel való tartós érintkezés hatását munkásainkra felmérte a vállalat egészségügyi osztálya és az Institut Eppley, a nebraskai egyetem független tanácsadó cége”, magyarázza William Papageorge, a „PCB-ék királya”, akit azért hívtak így mert a PCB-ék gyártási vezetője volt több évtizeden keresztül. „Összefoglalva, bebizonyosodott, hogy munkásainkat tényleg megmérgezte a PCB.” A Saint Louis-i technikusok is megerősítik, saját közvetlen megfigyelésükre támaszkodva, hogy a mérgező hatás a környezetben legalább harminc éven keresztül fennmarad. Egyszer, még 1939-ben, PCB-ét ástak el, hogy megvizsgálják hangyaellenes hatását: „Az Aroclor jelenléte még kimutatható”, írja egy alkalmazott…. 1969-ben. 

     „Ebben az a legrosszabb sóhajt Ken Cook, hogy a Monsanto sose figyelmeztette Anniston lakosait, hogy a nyugati városrész vize, talaja és levegője is erősen mérgezett. Eközben a kormány és a városi hatóságok is elfordították a fejüket, és szép csendben fedezték a cég ügyeit. Ez egyszerűen felháborító. Ennek az embertelen viselkedésnek az egyik magyarázata az akkori vezetők rasszizmusa: végül is csak feketékről volt szó…” 

     Cinkosság és manipuláció 

     Amikor 1970 tavaszán, a washingtoni kormány nagy csindadrattával beharangozva megalapítja (júliusban), a Környezetvédelmi Hivatalt, az EPA-t, hogy mint azt honlapjukon hirdetik „válaszoljanak a lakosság egyre sürgetőbb igényére miszerint tiszta vizet, levegőt és talajt szeretnének maguk körül”, a Monsanto megelőző lépéseket tesz.  Mint azt egy május 7-i „bizalmasnak” nyilvánított feljegyzés tanúsítja. A vállalat vezetői látogatást tesznek az Alabama-i Vízminőséget Ellenőrző Bizottság (Water Improvement Commission - AWIC) technikai igazgatójánál, egy bizonyos Joe Crokett-nél. A látogatás célja, hogy „tájékoztassák az AWIC képviselőit a kialakult helyzetről, „bizalmi kapcsolatotXX” építsenek ki és biztosítsák arról, hogy a Monsanto kész együttműködni a kormányszervekkel a PCB-ék környezetkárosító hatásának felmérésében”. Ez tehát egy PR lépés volt, amely sikeresnek bizonyult, hiszen Joe Crokett azt ajánlotta, hogy „ezeket az adatokat ne hozzuk nyilvánosságra”. „Bizalmi alapon számíthatunk az AWIC jó szándékú együttműködésére” írják a feljegyzésben. 

     XX kiemelve általam 

     Ugyanakkor az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (Food and Drog Administration – FDA), - melynek szerepéről még sokszor szó lesz ebben a könyvben – , egy felmérést készített a Snow Creek és egy másik folyócska (Choccolocco Creek) torkolatánál kifogott halak fertőzöttségéről: a mérési eredmények szerint a PCB tartalom 277 ppmXX volt, miközben a megengedett határérték csak… 5ppm. Meglepő módon az FDA semmilyen lépést sem tett, sem azért hogy betiltsa a horgászást a fertőzött vizekből, sem a Monsanto ellen. Így a gyakorlatban is bebizonyosodott „az együttműködési” hajlandóság az AWIC-al: „Jelenleg napi tizenhat fontnyi PCB-ét öntünk ki a Snow Creek-be (1969-ben ez napi kétszázötven font volt)” írják egy 1970. augusztusi feljegyzésben, melynek „bizalmas, elolvasás után megsemmisítendő” besorolását áthúzták”. „Joe Crokett megpróbálja bizalmasan, a nyilvánosság bevonása nélkül, elintézni ezt a problémát,.” Így történhetett meg, hogy Anniston lakosai 1993-ig, az FDA első horgászási tilalmát csak akkor adták ki, tovább horgásztak a Snow Creek-ből és mérgezett halat ettek. 

     XX Egy milliomod rész, súlyra 0,0001%. Ezt a mértékegységet gyakran használják a toxikológusok a mérgező maradványok kimutatására élelmiszerekben vagy a környezetben.  

     De a Monsanto hanyagsága – mások akár cinizmusnak is nevezhetik – itt nem ért véget. Mint emlékezhetnek rá, a Monsanto a szennyezett anyagok egy részét telephelye közelében levő nyíltszíni szemétlerakóban helyezte el, melyből esős időkben a szennyezett víz közvetlenül a munkások kiskertjébe szivárgott. 1970 decemberében egy helyi lakos egyik disznaját legeltette a szemétlerakó közelében. A Monsanto egyik alkalmazottja felajánlotta, hogy megveszi az állatot. Mint egy belső levelezés bizonyítja, az állatot levágták és kielemezték: a zsírszövetekben 19 000 ppm PCB mennyiséget mértek5. Ám ekkor sem tájékoztatták a város lakosságát, akik még hosszú éveken keresztül továbbra is a szemétlerakó mellé vitték legeltetni háziállataikat… 

     Minden jel szerint a Saint Louis-i cég egyetlen rögeszméje az üzlet folytatása volt, mindennek ellenére és bármilyen áron. 1969 augusztusában, miközben a PCB-ékről egyre többet cikkeznek, a vállalat vezetősége egy ad hoc bizottságot hoz létre a helyzet kiértékelésére. Az elkészített jelentést „bizalmasnak” minősítették. A jelentést a vállalat céljainak meghatározásával kezdődik: „Biztosítani az Aroclor eladási szintjét, nyereség hozamát és megvédeni a vállalat jó hírét…” Majd összeállítanak egy hosszú listát, az egész ország területét érintő, már ismert szennyezési esetekről. A listából kiderül, hogy egy kaliforniai egyetemi kutató már magas PCB szennyezettséget észlelt a part menti halakban, madarakban és tojásaikban6; egy FDA felmérés szerint a marylandi és georgiai tehéncsordákból származó tejben is kimutatták a PCB-ét; egy másik felmérés, melyet a Florida Állam Kereskedelmi és Halászati Hivatala megbízásából végeztek, kimutatta, hogy a növendék rákok nem életképesek olyan vizekben ahol a PCB fertőzöttség 5 ppm fölött van, stb.. A jelentés olvasása közben arra is ráébredünk, hogy a PCB-ék mindenütt jelen vannak: turbinák, szivattyúk, automata takarmány-elosztó rendszerek kenőanyaga, festékek alkotóeleme, melyeket történetesen gabonasilók és uszodák (főleg Európában) oldalfalának festésére használtak, de az autópályák felfestése is PCB tartalmú festékekkel történik, másrészt mint szintetikus olajak alkotórészei használatosak a fémfeldolgozó- és vágóberendezéseknél, ragasztóknál, indigómentes másolópapíroknál, stb.

 

     „A környezetszennyezésről szóló hírek terjedésével, elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb ügyfeleinket vagy azok termékeit bepereljék. Vállalatunkat erkölcsileg és esetleg jogilag is elítélhetik bűnrészességért, ha nem tájékoztatjuk MINDEN ügyfelünket az esetleges következményekről” írják a jelentés szerzői. Befejezésül figyelmeztetnek „a helyzet sürgető voltára tekintettel arra, hogy egy nagyon nyereséges termékünk került veszélybe, ezért anyagi és emberi forrásokat kell felszabadítanunk a védekezés megszervezésére…” 

     Vagyis a Monsanto elképzelése nem az, hogy beismerje a PCB-ék mérgező hatását, és egyszerűen kivonja az Aroclor termékcsaládot a piacról, hanem pont fordítva, mindent megtesznek, hogy fenntartsák az eladási mennyiséget. Első lépéseként egy olyan haditervet dolgoznak ki, amely megfinanszíroz egy toxikológiai tanulmányt, amely patkányokon vizsgálja a PCB-ék hatását. Megállapodást kötnek egy northbrooki (Illinois) céggel, az Industrial Bio-Test Labs-szal (IBT), melynek az egyik (újonnan kinevezett) vezetője Paul Wright, a Monsanto toxikológusa, akit kifejezetten erre a megbízásra vettek át. Néhány hónap múlva a vizsgálat első eredményei megérkeznek a vállalat központjába: „A PCB-ék a vártnál mérgezőbb hatással járnak. […] Vannak más részeredményeink is, melyek ha lehet még lehangolóbbak”, jegyzi meg az egészségügyi osztály egyik munkatársa. Ezek után levelet írnak Joseph Calandának az IBT főnökének: „Nagyot csalódtunk az Önök által mért rossz toxikológiai eredményekben. Reméljük, hogy a következő minta vizsgálatakor alacsonyabb értékek jelentkeznek majd.” 1975 júliusában az IBT egy előzetes jelentést ad át a Monsanto egészségügyi osztályának, akik mindent megtesznek, hogy szépítsék a jelentés következtetéseit és javasolják például, hogy a végső megfogalmazásban a „jóindulatú daganatokat okoz” helyett írják inkább a „nem tűnik rákkeltőnek” kifejezést”... 

     A jelentés célja az 1970-es években kirobbant, egyre élesebb viták megnyugtató lezárása lett volna. A jelentést elsőször nyilvánosságra hozták, majd három évvel később a Monsanto inkább a fiókjába zárta és mindent megtett hogy minél kevesebbet beszéljenek róla. Időközben ugyanis az FDA és az EPA egy közös vizsgálatot indított melynek következtében az IBT vezetőit (köztük Paul Wright-ot, aki közben visszatért Saint Louis-i állomáshelyére) „csalásért” elítélték, egy hosszan elhúzódó, nagy sajtó visszhangot kapott perben. Teljesen egyértelműen meghamisítottak több száz vizsgálati eredményt, azért hogy a megrendelő kívánságának eleget tegyenek. Érdekes módon a per nem kezelte központi kérdésként a PCB-ékről szóló tanulmányt, de később kiderült, hogy 10 ppm koncentrációjú táplálékkal etetett patkányok 82%-a daganatot kapott (100 ppm koncentráció esetén a rákos megbetegedés a kísérleti állatok 100%-nál bekövetkezett)…. 

     A Monsanto vezetőinek minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megakadályozni a „helyrehozhatatlant”: 1977. október 31-én a PCB-ék termelését véglegesen betiltották az USA-ban. De nem tiltották be Nagy-Britanniában, ahol a vállalatnak Newport-ban volt egy leányvállalata, se Franciaországban ahol a Prodelec nevű cég csak 1987-ben állította le a termelést, és Németországban (Bayer), és Spanyolországban sem hagytak fel a PCB-ék gyártásával. 1976. szeptember 29-én a Saint Louis-i központ levelet küld a Monsanto európai egységének, melyben kérdés-felelet formában kifejtik, hogyan kell felkészülni az esetleges interjúkra. Például a következőket olvashatjuk: „Ha a PCB-ék rákkeltő hatására kérdeznek rá, válaszukban hivatkozzanak George Raush-ra, a Monsanto egészségügyi és környezetvédelemi főosztályának vezetőjére: „a PCB-ék gyártási folyamatában dolgozó munkásainkon végzett előzetes egészségügyi vizsgálataink, illetve hosszú távú állatkísérleteink eredménye alapján nem gondoljuk, hogy rákkeltő hatása lenne a PCB-éknek.” 

     A dioxinhoz hasonló méreg 

     „Mindannyiunk testében vannak PCB-ék mondja David Carpenter, New York állam, Albany egyetemének Egészség- és Környezetvédelmi Intézetének igazgatója. Ez az egyike annak a tizenkét nagyon veszélyes kémiai anyagnak, melyeket perzisztáló szerves szennyezőknek, POP-nak (persistent organic pollutants – melyek sem biológiai, sem kémiai sem fotokémiai úton nem bomlanak le) hívunk, mivel sajnos, ellenállnak a természetes biológiai lebomlásnak és a tápláléklánc különböző fázisaiban felhalmozódnak az élő szervezetek szöveteiben.  

     A PCB-ék egész földünket megmérgezték, az Északi-sarktól a Déli-sarkig. A tartós kitettség rákos megbetegedéshez vezethet, máj-, hasnyálmirigy-, emésztőrendszeri-, mell-, tüdő- és agydaganathoz, de keringési rendellenességek, magas vérnyomás, cukorbetegség, az immunrendszer legyengülése is előfordulhat, működési problémák jelentkezhetnek a pajzsmirigy, a szexuális hormonháztartás, és a termékenység területén, illetve súlyos neurológiai betegségek is kialakulhatnak, mivel egyes PCB-ék a dioxinok családjába tartoznak…. 

     A professzor elmagyarázza nekem, hogy a PCB-ék olyan bifenil molekulák, ahol a tíz hidrogén atom közül egy vagy több klór atommal lett helyettesítve. 209 lehetséges változata van, tehát 209 különböző PCB fajta létezik – ezek ugyanabba a vegyületcsaládba tartoznak és toxicitásuk a klórozottság mértékétől, a klóratomok számától és molekulán belüli helyzetétől függ 

     Miközben ezeket a sorokat írom, a kezembe került a Le Nouvel Observateur 2007. augusztus 23-i száma, amelyikben a Le Monde, a Libération és a Le Figaro után beszámolt arról, amit a Le Dauphiné libéré a francia Csernobilnak nevezett el7: „A Rhone folyó egészen a tengerig szennyezett, írják a hetilapban. PCB szennyezettsége öt - tizenkétszerese az európai előírásoknak!XX” Elemzés elemzést követett, míg végül a közigazgatási hivatal kénytelen volt betiltani az itt halászott halak fogyasztását, először csak a Lyontól északra eső folyószakaszon, majd ezt fokozatosan kiterjesztették a Drome és Ardéche régiókra, majd augusztus 7-én Vaucluse, Gard és Bouches-du-Rhone megyékre is. Hamarosan a Camargue-i mocsarak és ingoványok tavait is eléri a tiltás, hiszen vízkészletüket a Rhone-ból kapják, de kiterjeszthetik a Földközi tenger parti vizeire és a tengerparti kagyló- és tengeri gyümölcsök tenyészhelyeire is…” 

     XX A Le Monde 2007. június 26-i száma szerint, „a legfertőzöttebb halmintában, a napi elfogadott mértéknél több mint negyvenszeres koncentrációt észleltek”. 
 

     A problémára egy, a saját jó szándékának áldozatul esett hivatásos halász hívta fel a figyelmet: „2004. végén, elpusztult madártetemeket találtunk Lyontól északra, meséli újságíró kollégámnak. Az elemzések és állatorvosi vizsgálatok egymást követték, és a vizsgálatok idejére, a biztonság kedvéért betiltották mindenféle hal fogyasztását. A madárpusztulás egy jól ismert bénulásos fertőzés következménye volt, mely kizárólag a madarakra veszélyes, ennek ellenére már senki sem akarta megvenni a halaimat. Azért hogy bebizonyíthassam, hogy a halaimnak semmi bajuk, megrendeltem egy teljes körű vizsgálatot. És tessék, erre kiderült, hogy dugig vannak PCB-ékkel!”  

     Azóta az állami szervek a szennyezés – a Rhone-ban ez több százezer tonna iszapot érint – eredetét kutatják. Mint láttuk Franciaországban 1987-ben betiltották a PCB-ék és a PCB-ét tartalmazó berendezések forgalmazását. Egy 2001. január 18-i jogszabály átültette a francia jogi keretek közé (öt év késéssel!), az 1996. szeptember 16-i8 európai rendeletet, amely a már forgalomban levő PCB-ék ártalmatlanítását szabályozza, és amelynek értelmében 2010. december 31-ig kell minden PCB tartalmú berendezést semlegesíteni, és a használatból kivonni. Ezek után csak 2003-ban lépett életbe az a nemzeti intézkedési terv, amely szabályozza a PCB-é tartalmú berendezések ártalmatlanítását és semlegesítését. Az ADEMEXX szerint Franciaországban, 2002. június 30-ig, 545 610 darab, öt liternél több PCB-ét tartalmazó berendezést vettek nyilvántartásba (ebből 450 000 darab az Elektromos Művek tulajdonában van), ami azt jelenti, hogy 33 462 tonna PCB-ét kell megsemmisíteni. De a France Nature Environnement szerint, mivel a PCB-ét tartalmazó berendezések nyilvántartása önkéntes bejelentésen alapult, ez az adat nyilvánvalóan erősen alábecsüli a valós helyzetet. „Attól tartottunk, hogy a nem szabályos megsemmisítési folyamatok következtében, a PCB szennyezés meghatározatlan módon kikerül a természetbe, mivel illegálisan, egyszerűen kirakják nem engedélyezett lerakóhelyekre és ipartelepekre és a legrosszabb esetben a PCB-ét tartalmazó berendezéseket egyszerűen kidobják”, írják az egyesület 2007. februári körlevelében9

     XX a francia Környezetvédelmi és Energiatakarékossági Hivatal – a ford. 

     „A nehézség onnan ered, hogy a PCB-ét egyáltalán nem könnyű megsemmisíteni, mondja David Carpenter professzor. Az egyetlen lehetőség az égetés, méghozzá magas hőfokon, speciális égetőkben, amelyek alkalmasak az égési folyamat közben keletkező dioxin megsemmisítésére is.” Franciaországban két engedélyezett szemétégető van, amely alkalmas a kényes feladat ellátására: az egyik Saint Auban-ban, Alpes-de-Hautes-Provence megyében, a másik Saint-Vulbas-ban, Ain megyében, a Rhone partján. A Le Nouvel Observateur által megszerzett információk szerint, 1988-ig a Rhone parti szemétégetőnek engedélyezték, hogy napi három kilogramm PCB-ét a folyóba öntsön (mára ezt napi három grammra csökkentették le)… A folyó fertőzésének egyik oka tehát ez lehet. Egy másik lehetséges szennyezési forrás, amely ehhez még hozzáadódhat, az az a sok iparvállalat, amelyek PCB alapú vegyi anyagokat használt és nem semlegesített, hanem hagyta, hogy a fokozatosan leszivárgó szennyezés a talajfertőzésen keresztül a talajvizeket is megfertőzze és bekerüljön a környék folyóiba. „Sok évtizeden keresztül az USA-ban, mint minden más országban is, a Monsanto által eltitkolt mérgezés veszélyt a kormányok is titkolták, mondja Carpenter professzor, mindenki szemet hunyt a dioxinhoz hasonló méreg, a PCB szennyezés következményei fölött.” 

     Elég elolvasni az Egészségügyi Minisztérium és az EPA által készített és 1996-ban az amerikai Kongresszusnak beterjesztett tanulmányt, a „PCB-ék egészségügyi hatásáról”, hogy felfogjuk a helyzet súlyosságát10. Az úgy harmincoldalnyi jelentésben nem kevesebb, mint 159 tudományos elemzést ismertetnek, melyeket az USA-ban, Európában és Japánban készítettek. Mind ugyanarra a következtetésre jut: a humán mérgezés három legfontosabb forrása – közvetlen munkahelyi kapcsolat a PCB-vel; a lakóhely közelében lévő fertőzött terület; és főleg az élelmiszerláncon keresztüli mérgezés, ezen belül a legkockázatosabb élelmiszer a mérgezett halak fogyasztása. Minden kutató tapasztalta azt is, hogy a fertőzött édesanyák, az anyatejen keresztül továbbadják csecsemőiknek a PCB-ét, ami a csecsemőknél helyrehozhatatlan neurológiai károsodást, a koncentrációs képesség zavarait vagy átlag alatti IQ-t okoz. 

     A PCB-ék rendkívül súlyos következményeit egy Japánban történt 1968-as baleset alkalmával lehetett minden részletében kivizsgálni: Kyushu régióban egy hűtőrendszer meghibásodása után, 1 300 ember PCB-vel mérgezett rizsolajat evett. Tüneteiket először „Yusho-nak” nevezték el – ami azt jelenti, hogy „olaj okozta bőrbetegség”. Csúnya kiütésekkel, az ajkak és a körmök elszíntelenedésével és az izületek megduzzadásával járt. Amikor kiderült, hogy a titokzatos betegség a PCB mérgezés következménye, a kutatók elkezdték a betegek hosszú távú megfigyelését. Kimutatták, a koraszülés és/vagy szellemi fogyatékos vagy viselkedési problémákkal született gyerekek arányának növekedését a fertőzött asszonyok gyermekeinél; a májrák tizenötszörös előfordulását a fertőzött személyeknél; a várható életkor jelentős csökkenését. Végül pedig huszonöt évvel a baleset után még kimutatható volt a PCB a vérben és a bőrön. 

     Ezek az eredmények visszaköszöntek egy 2 000 személyt érintő Tajvani tanulmányban, amelyet egy 1979-es, a japán balesethez nagyon hasonló tömeges mérgezési eset után készítettek (Yu-Cheng-i baleset11). Ez a két súlyos eset megmagyarázza a belga hatóságok pánik reakcióját, amikor 1999 januárjában kirobbant a „dioxinos csirke” botrány. Itt is véletlenül PCB-vel szennyeződött az étkezési olaj, ami azután bekerült a csirkék tápszerébe, de az intenzíven tenyésztett disznó- és a marhatápszerekbe is. 

     Az EPA által számon tartott esettanulmányok közül még kettőt kiemelnék, melyek különlegesen súlyosak voltak.  Az egyik 242 gyerek esetét ismerteti, akik édesanyja (amerikai indián nők vagy amatőr horgászok feleségei) rendszeresen fogyasztottak a michigani tó halaiból, hat évvel a terhességük előtt vagy a terhesség alatt: mindegyik esetben a csecsemők az átlagosnál kisebb súllyal születtek, és mindegyiknél kimutatták a tanulási képességek zavarait. Egy másik esettanulmány a Hudson-öböl erősen mérgezett eszkimóinak esetét ismerteti: mivel az élelmiszerlánc csúcsán figyelhető meg a legnagyobb fokú PCB koncentráció, így a tengeri emlősök, mint a fókák, a jegesmedvék és a bálnák a legmérgezettebb állatok– és egyes állatoknál, mint a kardszárnyú delfineknél a PCB már kipusztulással fenyegeti a fajt12.”… 

     „Tagadás megint és mindig” 
 

     „Nincs vitathatatlan és megbízható bizonyíték a PCB-ék hosszú távú egészségkárosító hatásáról13” jelentette ki John Hunter, a Solutia vezérigazgatója 2002. január 14-én, egy befektetőknek és újságíróknak rendezett konferencián. Ezzel a Washington Post, 2002. január 2-i, az Abernathy v. Monsanto per nyitónapján publikált, „A Monsanto évtizedeken keresztül titkolta a szennyeződést14” című cikk hatását kívánták ellensúlyozni. Az egyre részletesebb tudományos kutatások, a vállalat belső levelezésének nyilvánosságra kerülése, és a tanúvallomások ellenére a Monsanto vezetői továbbra is tagadták a cég felelősségét az annistoni ökológiai és egészségügyi katasztrófahelyzet kialakulásában”, magyarázza Carpenter professzor, akire a perben mint tudományos szakértőre hivatkoztak. „Soha a legcsekélyebb részvétet sem mutatták az áldozatok iránt, mondja Ken Cook is, vagy a megbánás valamilyen jelét, csak a tagadás megint és mindig! Védekezési stratégiájuk így foglalható össze: az 1960-as évek végéig nem tudtuk, hogy a PCB-ék mérgezőek, de ahogy megtudtuk, azonnal elkezdtük keresni a megoldást, a kormányszervekkel szorosan együttműködve.” 

     Amikor a per anyagait átnézem komolyan felháborít a cég vezetőinek nagyképűsége és pökhendisége, mivel felelősségüket nem hajlandók becsületesen elismerni. Lássuk például William Papageorge, a „PCB-ék királyának” kihallgatási jegyzőkönyvét a per előzetes szakaszában, 1998. március 31-én a Calhoun County-i bíróságon: „Tájékoztatta-e a Monsanto Anniston lakosságát, hogy az Aroclor gyártási folyamatában, az üzem nap mint nap 27 fontnyi szennyező anyagot bocsát ki? kérdezi a bíró.

  • Semmi okunk nem volt tájékoztatni őket, ez egy elhanyagolható mennyiség – válaszolja Papageorge.
  • Tehát a válasza nem?
  • Így van.
  • Valaki tájékoztatta-e a lakosságot, hogy a Monsanto méri a Snow Creek és a Choccolocco Creek csatornák szennyezettségét, és teszteli az üzemből kibocsátott a PCB-ék hatását a csatornák vízére?
  • Ez olyan mintha egy autószerelő szólna a szomszédoknak, hogy a járdára fáradt olajat önt ki, ez igazán nem lenne egy hatékony eljárás...
  • A válasza tehát nem?
  • Igen…
  • Tájékoztatta-e a Monsanto Anniston lakosságát, hogy a PCB-ék egészségre károsak?
  • Miért kellett volna tájékoztatnunk őket?
 

     2002. február 23-án, öt óra egyeztetés után az esküdtszék a következő, egyhangú döntést hozza: a Monsanto és Solutia bűnösek Anniston területének és a lakosainak PCB mérgezésével15”. Az ítélet okaként „hanyagság, csalás, személy és vagyon elleni károkozás” szerepelnek. Az ítélet indoklásában szigorúan elítélik a Monsanto viselkedését, amely minden mértéket meghaladóan túllépett az emberi jóérzés határán, és amit nyugodtan nevezhetünk szörnyűségesnek és elviselhetetlennek egy civilizált társadalomban”. A vállalat azonnal fellebbez Alabama legfelsőbb bíróságához, és Joel Liard bíró elfogultságára hivatkozva kéri egy másik bíró kinevezését, de kérését elutasítják. Ezek után egy nehéz feladat megoldása vár az esküdtekre: minden egyes áldozat számára pontosan meg kell állapítaniuk a kártérítés mértékét a vérükben mért PCB mérgezés mértékétől függően illetve a városi szennyezés ártalmatlanításának költségeit kell megbecsülniük. Miközben az elfogadott koncentráció szint 2 ppm, a 3 516 panaszos tizenöt százalékának vérében a PCB magasabb, mint 20 ppm, sőt 60, de még 100 ppm-es esetek is gyakoriak. David Baker vére 341 ppm mennyiséget tartalmaz, ezért ő 33 000 dollárt kártérítést kap, a legmagasabb kártérítési összeg 500 000 dollár. 

     Egy hónappal a bírósági döntés után az EPA, a Környezetvédelmi Hivatal, amely pedig húsz éven keresztül arról volt híres, hogy semmit sem tett, aláírt egy megállapodást a Solutiával a város területének ártalmatlanítására. A szerződés annyira előnyös a szennyezőnek, hogy szinte lenullázza az esküdtek döntését és munkáját, ezért Richard Shelby, alabamai szenátor felháborodásában az állami hivatalokat felügyelő bizottság elé viszi az ügyet. Itt azután kiderül, hogy az EPA második embere, Linda Fisher, a Monsanto egyik volt vezetője… 

     Ugyanakkor a birminghami bíróság bejelenti, hogy a Tolbert v. Monsanto per, szintén egy közérdekű eljárás, egy class action, amit Johnnie Cochran visz, 2002. októberében fog megkezdődni. A New York-i tőzsdén a Solutia részvényei összeomlanak. Mivel U.W. Clemon szövetségi bíró el akar kerülni egy hosszú és drága bírósági eljárást, összevonja az Abernathy v. Monsanto és a Tolber v. Monsanto pereket. Elkezdődik egy hosszú meggyőzési folyamat, melyben a bíró egy közös és teljes körű kiegyezéses megoldásra bíztatja a feleket.  Ezt a megoldási lehetőséget eddig a vállalat mindig elutasította, valószínűleg abban reménykedett, hogy anyagilag kimeríti a panaszosokat, inkább megpróbált minden jogi halasztási lehetőséget kihasználni. Most viszont, magyarázza David Baker, a Monsanto megijedt, hogy a sajtófigyelem középpontjában álló per, Johnnie Cochrannal a sztárügyvéd szerepében túl nagy ellenreklámot jelent a cégnek, ezért változtatott álláspontján és kiegyezésre törekedett. 700 millió dollár kártérítést ajánl fel: 600 milliót, amit egyenlő arányban két alapba helyeznének el, ahonnan az áldozatok kártérítését fizetnék ki, a maradék 100 millióból pedig helyrehoznák a város területét és még jutna egy specializált klinika felépítésére és működtetésére is16

     Ki fog fizetni? Kérdezi a St. Louis Post-Dispatch 2004. február 7-i számában. Igazából ez tényleg egy nehéz kérdés: mint láttuk, a Monsanto 1997-ben eladta vegyipari részlegét a Solutiának. 1999 decemberében, amikor bejelenti, hogy összeolvad Pharmacia & Upjohn-nal a vállalatnak két nagy részlege van, egy gyógyszeripari és egy mezőgazdasági (a génmódosított vetőmagvakkal és a Rounduppal). Az új céget Pharmaciának nevezik el. 2002 nyarán viszont a Monsanto visszaszerzi eredeti függetlenségét, de csak a mezőgazdasági ágazatot tartja meg, a Pfizer óriásvállalat pedig megveszi a Pharmaciát. Ezért végül is a 700 millió dollárból a Solutia fizet ki 50 milliót, a Monsanto 390 milliót, a Pfizer 75 milliót, a fennmaradó részt a biztosítások fedezik. 

     Az ügyvédek a panaszosoknak járó összeg 40%-át kapják, amit persze a károsultak eléggé rossz néven vesznek. „Így működik az amerikai rendszer, magyarázza David Baker. Az ilyen perekben az ügyvédek kizárólag a per megnyerése esetén kapnak pénzt, miközben például Johnnie Cochran 7 millió dollárt költött a per előkészítésére. Ez azt is jelenti, hogy ha nem találsz egy Johnnie Cochrant, akkor tehetetlen vagy egy olyan céggel szemben mint a Monsanto. Én csak azt sajnálom, hogy egyetlen vállalatvezetőt sem kapott börtönbüntetést… 

     Az USA-ban a „corporationnak” nevezett, vállalatok jogi helyzete speciális. Mivel teljes értékű jogi személyiségnek számítanak, vezetőik védettek a személyi felelősségre vonás alól. „Az amerikai jogrendszerben, mondja Ken Cook, nagyon ritka, hogy egy vállalat alkalmazottai vagy vezetői személyükben feleljenek a vállalati döntésekért. Viszont lehetőség van arra, hogy a vállalatokat polgári perbe vonják. A gyakorlatban, az ítéletekben kiharcolt kártérítés és kamatai a vállalati nyereség csak elhanyagolható részét jelentik és azt is évtizedekkel később kell kifizetni. Tehát a kockázatokat érdemes eltitkolni. Kíváncsi vagyok, milyen titkolni valója van most a Monsantónak. Sose bízhatunk meg egy olyan óriásvállalatban, mint a Monsanto, sose fogja megmondani az igazat egy termékről vagy egy kockázatról. Sose…” 

     PCB mindenhol jelen van 

     Egymással egybecsengő becslések szerint 1929 és 1989 között úgy 1,5 millió tonna PCB-t gyártottak, ennek egy jelentős része kikerült a természetbe. De vajon mennyi? Nehéz lenne megmondani. Viszont a PCB-ék mindenütt jelen vannak, és ez egy valóságos rémálom az olyan embereknek, mint én magam is vagyok, de azért a Monsantónak is (vagy a mesterségesen létrehozott Solutia nevű álcégnek, aki csődöt jelentett 2003-ban a megörökölt peres ügyek miatt). 

     Csak egy rövid, teljességre nem törekvő összefoglalás: 2003 januárjában az oslói környezetvédelmi hivatal 7 millió euró bírságot rovott ki a Bayer, Kaneka és Solutia vállalatokra, egy fjord vizének elszennyezéséért, ahol PCB-éket tartalmazó hajófestékek okozták a szennyezést (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy sok szakember köztük David Carpenter nyomatékosan felszólított arra hogy kerüljük a norvég és skót eredetű tenyésztett lazac fogyasztását). 2006 januárjában a General Electric, 590 New York-i  alkalmazottja indított pert a Monsanto ellen PCB mérgezés miatt17

     2007-ben, miközben Franciaországban felfedezték, hogy a Rhone folyó PCB-vel fertőzött, és Angliában is kirobbant egy negyven éve titkolt szennyezési botrány18. Mint már láttuk, a Monsantónak volt egy termelő üzeme Newportban, ahol 1978-ig a világ PCB termelésének 12%-át gyártották. 1965 és 1971 között az üzemből Brofiscinbe, egy már használaton kívül helyezett kőbányába szállították el a tisztítatlan ipari hulladékot, úgy 800 000 tonna PCB-vel mérgezett szemétről van szó. Igen ám, de a kőbánya anyaga porózus, könnyen átjárható. Annak idején a helyi lakosok és parasztok már jelezték, hogy állataik furcsa körülmények között pusztulnak el. A hely fertőtlenítése több mint 200 millió euróba kerülne. Egyelőre a Monsanto és a Solutia a helyi fuvarozó vállalatra akarja áttolni a felelősséget… 

     Mivel jelenleg a környezetvédelmi kérdések a sajtó és a lakosság érdeklődésének középpontjában állnak ezért nem nehéz kiszámítani, hogy a Monsantónak még sok álmatlan éjszakát okoz majd a PCB, de a dioxin is, aminek szintén egyik fontos gyártója volt.